jogasaman.com

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Míg a dháranábanés a pratjáhárábanelért eredmény mennyiségi módon is mérhető, a hetedik és nyolcadik ág, a dhjána(meditáció) és a szamádhi(elmerülés) minőségi ágak, melyek a pratjáháraés a dháranáhelyes és mélyülőgyakorlásának eredményei.

A meditáció csak akkor tekinthetőjóga-meditációnak, ha bizonyos jógikus elvekre épül. Több, mint harminc évnyi kutatás és gyakorlás során a meditáció tizennyolc törvényét sikerült beazonosítanom, melyeket ebben a könyvben ismertetek. Ezzel a számmal természetesen a Mahábhárataés a Bhagavad-gítáiránt is kifejeztem a tiszteletemet, mely tizennyolc fejezetből áll. Ez az a tradíció, melyben spirituális értelemben nevelkedtem. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ez a tradíció monopóliummal rendelkezik az igazságot illetően. A helyzet éppen az ellenkező. Olyan módosításokat fogok javasolni ehhez a módszerhez, melyek más tradíciók követői számára is lehetővé teszik a gyakorlását, anélkül, hogy bármiféle konfliktusokat élnének át.

Minden vallás és spirituális filozófia mögött egy végső igazság rejtőzik, ez pedig az isteni szeretet megtapasztalása (akkor is, ha így hívják, és akkor is, ha máshogy). Ha megtapasztaljuk ezt a szeretetet, akkor képesek leszünk értéket hozzáadni az emberi fejlődéshez és társadalomhoz. Hozzá tudunk járulni az egységben éléshez a különbözőségek ellenére is, összhangban az isteni törvénnyel. A spirituális megvilágosodás és az isteni megnyilvánulás nem valami távoli dolog, amit csak néhány kiválasztott érhet el. Ellenkezőleg, ez a születési jogunk és isteni kötelességünk. Az itt leírt meditációs technika ereje képes ezt megadni. Ez elsőolvasatra bátor kijelentésnek hangozhat, de ha gyakoroljuk a tizennyolc törvénnyel kapcsolatos technikákat, akkor saját magunk is meggyőződhetünk erről.

Hogyan kell használni ezt a könyvet?

A meditáció tizennyolc törvényét, melyet ebben a könyvben ismertetek, három részre osztottam, mindegyik rész hat törvényt tartalmaz. Hat törvény a hatha-jógáhozkapcsolódik. A hatha-jógaa meditáció fizikai dimenziója, és általában a testhelyzetekből (ászanákból), a légzőgyakorlatokból (pránájámából) és a tisztító gyakorlatokból (krijákból) áll. Az elsőrész azt magyarázza el, hogy ezek a fizikai technikák milyen kapcsolatban vannak a meditáció gyakorlásával, és hogyan támogatják, illetve idézik előazt. Ha az olvasó már ismeri az előzőkönyveimet, illetve gyakorolta a bennük leírt technikákat, és szeretné minél előbb elkezdeni a meditációt, akkor kihagyhatja az elsőrészben ismertetett gyakorlatokat, kivéve a harmadik és hatodik fejezetben lévőket, melyek újak. Bár az elsőrész bizonyos tekintetben az előzőkönyveim összefoglalója, sok témát új perspektívából, kifejezetten a meditáció szemszögéből ismertet. Ezeket a témákat a következők miatt veszem sorra:

Hogy a meditálók megértsék, hogy a hatha-jóga módszerei nem furcsa gyakorlatok, melyeknek semmi közük a meditációhoz, hanem a meditáció és a rádzsa-jóga fontos előkészítő gyakorlatai.
Hogy rámutassak a hatha-jóga kapcsolatára a meditációval és a spirituális jógával (bhaktival), hogy az ászanaés a pránájáma gyakorlói megértsék őket és beintegrálják a jóga-meditációt a meglévő gyakorlásukba."

Az alábbi kis szösszenetet főleg az edzés, és különösen a vesenysport szempontjából fogom ismertetni, de bizonyos változtatásokkal a spritualitásra is áttehető, legalábbis abban az aspektusban, ahol a spirituális fejlődésünk útját egy (vagy több) guru egyengeti, illetve ahol célokat tűzünk ki (például a felszabadulást vagy a megvilágosodást, vagy Isten szeretetét). A spiritualitásban természetesen létezik egy olyan eszme is, hogy fel kell adni az erőfeszítést, illetve az eredményekhez való ragaszkodást, mivel a végső tökéletesség elérése nem a saját erőfeszítésünkből, hanem isteni kegyelem által következik be. Egyelőre azonban térjünk vissza a sport eredmény-orientált világához.

Ebben a világban bizony nagyon keményen kell melózni, hogy kézzelfogható eredményeket érjen el az ember. Az emberi testnek természetesen vannak korlátai, ami a terhelhetőséget vagy a sportteljesítményt illeti, és ezeket egy rátermett edzőnek figyelembe kell vennie. Ahogy Dan John mondta, bármilyen hülye túl tud terhelni egy sportolót, de csak egy szakértő edző képes valódi teljesítmény-javulást elérni nála.

Az elégedettségnek különböző fokozatai vannak, ahogy ezt nemrégiben levezettem a girevik tanítványaimnak:

1. Az első szint az, amikor elégedett vagy magaddal. Megsúgom, hogy ez inkább a kezdők sajátossága, a haladó sportolók már sokkal kritikusabbak szoktak lenni a saját eredményeikkel kapcsolatban is, talán azért, mert jobban értik a potenciált, ami ideális esetben a felszínre hozható bennük. De persze minden kis sikernek örülni kell, és pozitívnak kell tudni maradni. Ha kihal a motivációd, akkor nem fogsz messzire jutni.

2. A második szint az, amikor az edződ is elégedett veled. Egy kezdő sportolónál ez a kettő nem mindig lesz összhangban, de ahogy érik a kapcsolat, és jobban egymásra hangolódik az edző és a sportoló, úgy ez is jobban összhangba kerül. Az edző elégedett, amikor a sportoló megfelelő módon dolgozik és odafigyel, és ilyenkor a sportoló is elégedettebb lesz önmagával. Persze nem kell ennek a dolognak kultikus mélységet adni, de azért az edző tapasztalt szeme általában többet lát, mint amit a sportoló észlel.

3. Az elégedettség harmadik szintje az, amikor a sportoló eredményei növekszenek, és jó helyezéseket ér el a versenyeken. Ez már egy objektív mutató is, amely mindkettejük (az edző és a sportoló) számára mutatja, hogy jó irányba haladnak. Ahogy Denis Vasiljev mondta, ha két jelentős versenyen egymás után nem nőnek az eredményeid, akkor gondolkozz el rajta, hogy a megfelelő edző alatt dolgozol-e.

4. Az elégedettség negyedik szintje az, amikor a versenyző egy jelentős versenyen, például EB-n vagy VB-n első helyezést ér el. Itt már komoly ellenfelekkel kell megküzdeni, és ha sikeresek vagyunk, az valóban fémjelzi a megfelelő edzésmunkát. Az igazi kiemelkedő sportolók pedig évről évre meg tudják ismételni a jó eredményeiket, sőt, még növelni is tudják őket.

5. Az elégedettség ötödik szintje pedig az, amikor a versenyzőnek sikerül egy világrekordot beállítania. Ez már ritkaságszámba megy, és még a legjobbak közül sem sikerül mindenkinek, főleg, hogy a kettlebell sport és vele együtt a rekordok is folyamatosan fejlődnek. Viszont én lehet, hogy naív vagyok, de úgy gondolom, hogy egy sportolónak ezt a célt kell kitűznie maga elé, és hinnie kell benne, hogy meg is tudja valósítani. Persze a hit nem elég, ehhez nagyon sokat kell tenni is, sőt, valójában mindenki másnál jobban és lelkismeretesebben kell elvégezni az edzésmunkát, máskülönben már a megelőző szintek valamelyikénél elbukunk, és a világrekord hiú ábránd marad csupán.

Viszont az, aki nem hisz benne, hogy a legjobb lehet abban, amit csinál, nem igazán fog semmilyen komoly eredményt elérni. Az ilyen sportolók legfeljebb rekreációs céllal fogják űzni a sportot, és sohasem hozzák ki magukból a száz százaléknyi potenciált, ami bennük rejtőzik.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Trivikramászana (Trivikrama póza)

Dristi:nászágrai (orrhegyre)

A trivikramászanával folytatódik a hanumánászana-blokk. Miután ülve és hanyatt fekve nyitottuk a csípőt a harántspárgára, valamint gyakoroltuk az álló egylábas egyensúlyozást az előző pózban (dikászana), most egy álló spárga következik a trivikramászana formájában. Ez a póz az utthita-pádángusthászana C-hez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt a lábat teljesen függőlegesig próbáljuk emelni, és úgy hozzáérinteni a fejet. Az utthita-pádángusthászanánál megengedett a kisebb szög, és ha a fejünket a lábunkhoz szeretnénk érinteni, akkor előrehajolunk egy kicsit.

Vinyászaszámolás

Ékam:A pózt álló szamaszthitiből indítjuk, ahol az előző póz vinyászái véget értek. Fújjuk ki a levegőt, majd belégzésre emeljük a jobb lábunkat egyenes térddel a levegőbe, és kapjuk el a sarkunkat mindkét kézzel. Ez a póz megegyezik az utthita-pádángusthászana C-vel.

Dvé:Kilégzésre húzzuk oda a lábunkat a fejünkhöz, függőleges helyzetre törekedve, és érintsük a homlokunkat a sípcsonthoz. A vállakat húzzuk lefelé és távolítsuk a fülünktől, a lapockákat zárva hátul. A könyököket oldalirányba vigyük kifelé, és végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Tríni:Belégzésre engedjük előre a lábunkat és nyújtsuk a könyökünket. Kilégzésre engedjük le a lábunkat szamaszthitibe.

Csatvári-sad:ismételjük meg az első három vinyászát a bal oldalra is.

Aktív elengedés technikája

A póz felvételéhez erőteljesen feszíteni kell a csípőhajlító izmokat és a négyfejű combizmot is. A karokkal is húzzuk a levegőben lévő lábat. Viszont amikor elértük a pózt, akkor a farizom és a combhajlító izmok segítségével stabilizálhatjuk a lábunkat és a térdet. A földön támaszkodó láb és a törsz esetében a szokásos aktivitást fejtjük ki a stabil egyensúly fenntartása érdekében. A lapockák lefelé és egymás felé történő húzásával elősegíthetjük a mellkas kiemelését és az egyenes tartás elérését.

Rávezető változatok

Az álló spárgára többféle rávezető pózt is gyakorolhatunk. Az előző pózból, a dikászanából például előrehajolhatunk, a levegőben lévő lábunkat tovább emelve a függőleges felé (ékapáda-uttánászana), viszont a csípőt ne fordítsuk ki oldalra. Ha sikerül majdnem függőlegesig emelni a lábunkat, akkor a csípőnk készen áll a trivikramászanára. Ha a láb nem emelkedik fel függőlegesig, akkor álljunk háttal a falnak, minél közelebb ahhoz, és támasszuk neki a levegőben lévő lábat, miközben a földön lévő láb sarkát minél közelebb visszük a falhoz. Természetesen mindkét térd legyen egyenes.

A trivikramászanátúgy is gyakorolhatjuk, hoyg szembeállunk egy bordásfallal, és az egyik lábunkat felemeljük minél magasabbra, az achilles-ínunkat az egyik rúdhoz támasztva. Miközben a két kezünkkel húzzuk magunkat a bordásfal irányába, a földön lévő lábbal is igyekszünk minél közelebb lépni hozzá.

Haladó változat: Ha a csípőhajlító izmok nagyon erősek, akkor megpróbálhatjuk a kezek segítsége nélkül végrehajtani a trivikramászanát.

Egészségügyi hatások

Intenzíven nyújtja a láb és a comb izmait, így regenerálja a lábakat.

Sportolók számára hasznos, akik sokat edzik a lábaikat és nem nyújtanak eleget.

Erősíti a combot és a lábat.

Fejleszti az egyensúly-érzéket.

Erősíti a combhajlító izmokat.

Alhasi sérv esetén is hasznos lehet, ha a póz közben erőteljesen alkalmazzuk az uddíjána bandhát.

Csökkenti a szexuális vágyakat, így elősegíti az elme kontrollját.

Javítja a kismedencei szervek és a nemi szervek vérellátását, megőrzi egészségüket.

Ellenjavallatok

A combhajlítók húzódása, erős alhasi, köldök vagy lágyéksérv, friss hasi műtét.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Natarádzsászana (A táncoló Siva póza)

Natarádzsa, vagyis a Tánc Ura a híres hindu istenség, Siva egyik ismert neve és alakja, melyben a kozmikus táncosként bemutatja isteni táncát, a Tándavát, mellyel megsemmisíti az univerzumot és ezzel előkészíti annak újrateremtését, ami Brahmá, a teremtő félisten feladata.

Siva-natarádzsa leghíresebb ábrázolása Chidambaramban, a Thillai Nataraja-templomban található. Natarádzsa szobrát általában bronzból készítik, és lángokon állva táncol, a bal lábát fölemelve (ritka esetekben a jobbat) és egy Mujalaka nevű démonon vagy törpén áll, aki a tudatlanságot szimbolizálja. Ez a szobor-bárázolás az indiai kultúra szibóluma is egyben, és az Úr Sivának a dühödt formáját ábrázolja, melyben mérgesen táncol Szatí, a felesége halála után.

Siva táncának két formája ismert: a Lászja, mely egy lágyabb forma, és a világ teremtésével kapcsolatos, valamint a Tándava, mely erőszakosabb, és a világ elavult dolgainak (világnézetek, látásmódok és életmódok) elpusztítását szimbolizálja. A Lászja és a Tándava csupán Siva természetének két aspektusa, hiszen a teremtés érdekében végzi a pusztítást, azért semmisíti meg a világot, hogy új teremtés léphessen a helyébe.

Natarádzsa formája

Jobb alsó alkarján egy kobra tekereg, a fejét pedig az újhold és egy koponya díszíti. Lángok körében táncol. Ezt a táncot a gyönyör táncának (ánanda tándava) is nevezik. Jobb felső kezében egy homokóra formájú kis dobot, a damarutfogja. A dobot a damaru-haszta múdrával(kéztartással) fogja. Ez a dob a hangot szimbolizálja, mint a teremtés forrását, illetve a dob pergése az idő múlását is képviseli.

Bal felső kezében Agni, vagyis a pusztító tűz van. A felső kezek egymással ellentétes szimbólumai a teremtés és pusztítás ellentétpárját, vagyis magát az élet tüzét képviselik.

Jobb második kezével az abhaja múdrátmutatja, mely félelemnélküliséget biztosít, és megvédi a dharmaerkölcsös követőit a gonosztól és a tudatlanságtól.

Bal második keze a felemelt lába felé mutat, ami a felemelkedést és a felszabadulást jelképezi. A bal lábán az elefánt jele található, mely mutatja az utat a tudatlanság dzsungelén keresztül.

A törpe, akin Natarádzsa táncol, Apaszmara démon, és Siva győzelmét szimbolizálja a tudatlanság fölött, valamint a lélek alászállását is jelképezi a transzcendens szintről az anyagba.

A tánc uraként Siva bemutatja a Tándavát, vagyis a táncot, melynek során az univerzum megteremtődik, fennáll és megsemmisül. Siva hosszú hajfonatai, melyeket általában kontyban hord, szétbomlanak, és nekiütköznek az égitesteknek tánca közben, leütve őket a pályájukról és a megsemmisülésüket okozva. A Sivát körülvevő lángok az anyagi univerzumot képviselik. A dereka körül tekergő kígyó a Kundaliní, az isteni Erő, mely mindenben jelen van. Ez a kígyó a bráhmanákáltal viselt szent zsinórt, a második születés jelképét is szimbolizálja. Siva sztoikus arca azt jelzi, hogy semleges, és egyensúlyban van.

Sokféle félelemmel rendelkezünk, és ezek a lenyomatok általában a félelem tárgyának jelenlétekor aktiválódnak. A legerősebb általában a halálfélelem. Van azonban egy olyan fajtája a félelmünknek, mely sokrétűen befolyásolja a kapcsolatainkat, ez pedig az elutasítástól való félelem.

Amikor az élőlény belezuhan ebbe az anyagi világba, hajlamos megfeledkezni spirituális természetéről, illetve arról, hogy Isten, vagy a Brahman parányi szikrája csupán. Az egó hatása alatt mindannyian az anyagi természet uraivá szeretnénk válni, és a szabad akaratunkat érvényesíteni akarjuk másokon, vagyis Istenné szeretnénk válni. Innen ered az a frusztráció, amit akkor érzünk, ha valaki ellenkezik a vágyunkkal vagy az utasításunkkal, kérésünkkel.

Én általában tudatosítani szoktam magamban ezt az érzést, és ki is mondom, hogy nem bírom elviselni az elutasítást. Természetesen semmi garancia nincs arra, hogy az őszinte kommunikáció arra fogja bírni a másik személyt, akitől az elutasítás érkezett, hogy megmásítsa a döntését, de így legalább tudatában leszünk a frusztrációnk okának.

Az emberek többféleképpen szokták lereagálni az elutasítást. A maszkulinabb, jang típusú emberek (vonatkoztassunk itt most el a biológiai nemtől) dühöngeni kezdenek, vagy megpróbálják ráerőltetni az akaratukat a másikra, esetleg valamilyen manipulatív eszközökkel rávenni arra, hogy megcsinálja, amit szeretnének. A manipulatív természet sok esetben pontosan ebből a félelemből akad, és a manipulatív személy eleve olyan helyzet létrehozására törekszik, amellyel kizárja az elutasítás lehetőségét. Az őreakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne kérj engedélyt, csak csináld meg, amit akarsz, vagy vegyél rá másokat, hogy csinálják meg.

A feminin, vagy jin típusú, passzív, befogadó jellegűszemélyek a legtöbbször lenyelik az elutasításból fakadó frusztrációjukat, különbözőgátlásokat, komplexusokat, belsőfeszültségeket létrehozva önmagukban. Minél többször kapnak elutasítást, annál bátortalanabbak és zárkózottabbak lesznek. Az őreakciójuk az, hogy ha nem akarod, hogy elutasítsanak, akkor ne is próbáld meg érvényesíteni az akaratodat, hanem hagyd, hogy mások akarata érvényesüljön, és fogadd el azt a sorosodnak.

Nos, mint mindig, a jóga pszichológiájában a középútra törekszünk, vagyis sem a túlzott dominancia, az akaratunk másokra való kényszerítése, sem a túlzott passzivitás, az „árral sodródás” nem vezet el a célhoz, a belsőharmóniához és a belsőfeszültségek feloldásához.

Azt viszont meg kell tanulnunk, hogy a vágyaink nem mindig teljesülnek, még akkor sem, ha nagyon sok erőfeszítést teszünk bele egy-egy dolog elérésébe. Csak akkor teljesülhet egy-egy vágyunk, ha a karmánk azt lehetővé teszi. Éppen ezért az elutasítástól való félelemtől a tudás művelésével és a ragaszkodás nélküli cselekvéssel szabadulhatunk meg. A tudás művelése abban segít, hogy megszilárduljunk abban a megértésben, hogy nem mi vagyunk a cselekvők és az irányítók, hanem szemtanúk vagyunk. A ragaszkodás nélküli cselekvés viszont megvéd attól, hogy túlzott passzivitásba és közönybe essünk, és elhanyagoljuk a kötelezettségeinket. Ha kötelességképpen cselekszünk, és nem vágyunk arra, hogy élvezzük a munkánk gyümölcseit, akkor a kedvezővagy elutasító reakciók sem fogják befolyásolni a motivációnkat. A szenvedés forrása mindig a ragaszkodás, és nem maga a cselekvés.

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Az összes fizikai jóga-technika, beleértve az ászanátis, nem azt a célt szolgálja, hogy a testünket építsük vagy szépítsük vagy az önértékelésünket növeljük az ászanábanvaló ügyesség megszerzése által; valójában egyedüli céljuk az, hogy felkészítsék a gyakorlót a meditációra, a meditáció pedig egy technika Isten megvalósítására.

Hasonlóképpen, az egészség nem az ászanacélja, hanem inkább annak a mellékterméke, hogy harmóniában vagyunk a kozmikus erőkkel, ez a harmónia pedig támogatja és lehetővé teszi Isten megvalósítását.

Ha soha nem csináltuk a hatha-jógátezelőtt, és csak a meditáció szemszögéből közelítjük meg ezt a könyvet, akkor nagyon nagy segítségünkre lesz annak megértésében, hogy pontosan milyen módon segíti előa meditációt az összes hatha-jógatechnika. A meditáció sokkal nagyobb eséllyel fog spirituális megvalósítást eredményezni, ha a hatha-jógávaltámogatjuk. Az elme nem önmagában létezik, hanem számtalan módon kapcsolódik a testhez és a légzéshez. A hatha-jógatörvényei elmagyarázzák, hogyan teremthetünk egy stabil fizikai és pránikus alapot, melyre épülve sikert érhetünk el a meditáció folyamatával.

A könyv második része a rádzsa-jógávalfoglalkozik, és Patandzsalí pratjáhárával(a külsőingerektől való függetlenség) és dháranával(koncentráció) kapcsolatos alapvetőtanítását tartalmazza. A rádzsa-jógaa meditáció mentális dimenziója. Ebben a részben először ismertetem a jóga-meditáció tudományos alapjait, utána pedig a technikáját. A Kundaliní, mint a meditációt segítőerőjelentőségével kapcsolatban is közreadok információkat, valamint a felemelkedését elősegítőtényezőkről is, például a csakrákés a szusumnávizualizációjáról, illetve a mantrákés a légzőgyakorlatok használatáról. A tizenegyedik fejezet bemutatja a pratjáhára, a jóga ötödik ága elsajátításának teljes módszerét a tudatalatti elme feldolgozó erejének felhasználásával, ily módon megakadályozva az érzékek kifelé fordulását.

Mivel az elme az érzékek mestere, vagyis az érzékszervekből származó információk bemutatója, öt érzékszervi összetevője van. Annak érdekében, hogy a tudatalatti elmét a spirituális evolúció szolgálatába állítsuk, az elmének mind az öt aspektusát össze kell kapcsolni a nekik megfelelőtárgyakkal, és nem csak a teljes elmét a légzéssel. Ahogy korábban elmagyaráztuk, az emberi lény három külsőrétege (test, légzés és elme) magában foglalja a jógát akadályozó tényezőket, és meg kell őket tisztítani. Míg a testet általában az ászana-gyakorlással tisztítjuk meg, a pránikus réteget a pránájámaáltal, az elmét pedig a meditáció által, a pratjáhárateljes katalógusa önmagában mindhárom réteget befolyásolja. A 12. fejezet pedig megmutatja, hogy a pratjáháramesterévé válva hogyan használhatjuk azt a dháranában, a jóga hatodik ágában, különbözőpéldákat használva arra, hogy elmagyarázza a dháranáműködését és a közben alkalmazott módszereket."

Ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap zajlott Ivan Denisov, a 32 kg-os hosszú ciklus és biathlon abszolút világbajnokának második szemináriuma Kecskeméten. Meglepődtem azon, hogy a tavalyi 30 résztvevőután idén csak 15-en voltunk, de már kezdem megszokni azt, hogy ebben a sportban is sok a turista, akik jönnek, látnak, kipróbálják magukat egy-két versenyen, aztán mennek is tovább, és inkább választanak valamiylen rekreációs sporttevékenységet, ahol nincsenek annyira konkrét mutatói a fejlődésnek, mint a kettlebell sportban.

Ivan 17 éves korában kezdett el kettlebellel edzeni, most 33 éves, és az elmúlt tíz évben szinte minden versenyt és világbajnokságot megnyert. Amúgy nagyon közvetlen ember, és szinte gyermeki tekintetéből sugárzik a kettlebell sport szeretete, valamint a vágy, hogy minél több embernek átadja a sport titkait. Ivan elmondása szerint saját maga kísérletezte ki a technikákat, amiket tanít, és az eredmények azt mutatják, hogy azok valóban hatékonyak. Nem csak a saját, hanem a tanítványai eredményei is nagyon magasak.

A szeminárium elsőnapján lökéssel kezdtünk, majd rátértünk a swingre, cleanre és a hosszú ciklusra. Egy kicsi szakítás is volt, de nem olyan sok. Délután volt egy jó kis izzasztó edzés, majd az edzéstervezésről beszélgettünk. 4 óra körül végződött az elsőnap, majd Sanyival, Szilvivel és Emesével elmentünk a Kecskeméti Fürdőszaunavilágába egy kicsit regenerálódni. Én a tepidáriumban olyan jól rálazultam a meleg kőágyra, hogy horkolva el is aludtam, még hallottam álmomban, ahogy a többiek rajtam röhögnek.

Este egy vegán vacsorát kaptunk az Apollo Hotelben, majd csatlakoztunk a szeminárum többi résztvevőjéhez, akik egy biliárdszalonban találkoztak. Jó néhány biliárd- és csocsómeccs után és közben sk mindeféléről kérdezgettük Ivant, majd aludni tértünk, amit én már erősen igényeltem.

A második napon a szakítással foglalkoztunk, főleg a beejtéssel és a jobbra-balra hintázással, ami Ivan módszerének a sajátossága. A nap végére nagyjából sikerült ráéreznem a technikára, de mivel én oroszul is beszéltem és én fordítottam a szemináriumot, orosz káromkodásokkal keverve patam folyamatosan Ivan kommentárját a gyatra technikámról. Kiderült, hogy a lökésben mindig előreesik a medencém, a szakításban meg pont fordítva mozgatom, mint ahogyan kéne. Lassan csak megtanulom majd, amit kell!

Délután az edzéstervezésről beszélgettünk, majd egy jó alapos szakítóedzéssel és természetesen az elmaradhatatlan csoportképpel zártuk a napot. Mindenki alaposan elfáradt a két nap végére, és új ismeretekkel, élményekkel, begyakorolni valókkal tértünk haza. Minél több világbajnoktól hallja az ember a technikák részleteit, annál könnyebben rá fog találni arra a stílusra, ami neki a legjobban beválik. Remélem, hogy még sok neves kettlebell sportoló okításán részt tudok majd venni a jövőben, mert ez egy olyan sport, ahol az ember mindig tud valamit fejleszteni a technikáján, az edzéstervezésen, a versenyfelkészülésen. Köszönöm Lacinak a szervezést, Ivanna pedig novemberben fogunk újra találkozni, amikor a magyar Grand Prix versenyre érkezik majd.

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Végül a könyv harmadik része a bhakti-jógát, vagyis a meditáció spirituális dimenzióját mutatja be. A bhakti-jóga, az isteni szeretet jógája a jóga előzőekben ismertetett módszereinek és aspektusainak gyümölcse és eredménye. A könyv először elmagyarázza, hogy a csakrákaz agy és az elme fejlődésének evolúciós állomásait képviselik. Ha a csakra-meditációt kifinomult és erőteljes módon végezzük, akkor felgyorsítja a gyakorló agyának és elméjének evolúcióját és felébreszti a magasabb (szattvikus) intelligenciát. A tizenharmadik fejezet bemutatja az evolúciós állomásokat, melyeken keresztül egyénileg vagy kollektív módon fejlődni tudunk.

(Az evolúció kifejezést itt azzal a jelentéstartalommal használom, amit az előzőkönyveimben az involúció kifejezésnek adtam. Vagyis az evolúció fogalmával arra az elképzelésre utalok, hogy az emberiség potenciálisan fényes jövőelé néz.)

Eddig a pontig a fejlődés csupán az emberiség jövőbeni lehetséges evolúciójának a kezdete. A tizennegyedik fejezet elmagyarázza Isten vizualizációját a spontán belsőlégzésvisszatartás közben, míg a tizenötödik a Kundaliní felébresztését írja le a külsőlégzésvisszatartás közben. A tizenhatodik fejezet ismerteti azt a technikát, ami végsősoron maradandó sikert és Isten vízióját (darsanáját) eredményezi. A tizenhetedik fejezet bevezeti a gjána-jógát, mint a jóga végsőcélját, melyet azonban nem szabad megkísérelni, mielőtt az egyén beteljesítette a szvadharmáját, vagyis a hozzájárulását mások és a társadalom életéhez.

Mint ahogyan a ház is lassan épül, és az elején sok figyelmet fordítanak a primitívebb munkákra, mint például a földmunkára, ez a könyv is először az alapokkal foglalkozik. Ahogy a fejezet folytatódik azonban, a harmadik részben eléri a csúcsát. Ezért jó, ha nem az elsőfejezetek alapján ítéljük meg a szöveget, hanem kitartunk a végéig. Ha viszont túl gyorsan rohanunk előre, akkor felfoghatatlannak fogjuk találni azt, hogy a harmadik részben leírt állapotokat is átélhetjük. De, mivel a tetőfelhelyezése a ház építésének logikus befejezése, a spirituális megnyilvánulás és az isteni szeretet ugyanígy a jóga folyamatának logikus befejezése – amennyiben a megfelelőelemekkel és a helyes sorrendben végezzük."

SimonBorg-Olivier blogján olvastam, hogy egy barátja, William Truebridge, aki világrekorder szabadmerülésben (freediving) megverte saját világrekordját, és 124 méter mélyre merült palack nélkül, egy lélegzetvétellel, közben összesen 3 és fél percig visszatartva a levegőt. Ebben nem is annyira a 3 és fél perc a különleges, hiszen ilyen időtartamú légzésvisszatartásra pár hónap gyakorlás után szinte bárki képes lenne. Azt ne feledjük azonban, hogy a víz alatt sokkal nagyobb nyomás nehezedik az emberi testre, és így a véredényekre és a tüdőszöveteire is, mint tengerszinten, vagy akár a víz felszíne alatt lebegve.

Szóval ez egy extrém teljesítmény, és Simon írja is, hogy a barátja rendszeresen gyakorolja a jógát és a pránájámát. Tudjuk azt, hogy a pránájámát kétféle céllal is lehet gyakorolni: egészségügyi céllal, különbözőbetegségek gyógyításában is nagyon hasznos, illetve spirituális céllal, a meditációs állapot előkészítése érdekében. A gyógyászati célú pránájámákat akár az ászanában való előzetes komoly gyakorlat nélkül is végezhetjük, mert a legtöbbjük biztonságos, és egyik sem tartalmaz 40 másodpercet meghaladó időtartamú kumbhakákat.

A spirituális pránájámák esetében azonban a cél éppenséggel a kumbhakák, vagyis a légzésszünetek maximális meghosszabbítása, ez jelenthet akár 10-15 percet is, amit egy mai ember is elérhet, igaz, 10-15 évnyi rendszeres, napi szintűgyakorlással. A spirituális pránájámában azért tűzzük ki célul a minél hosszabb légzésszünetek elérését, mert a jóga-sásztra szerint amikor a prána megáll, akkor az elme is megáll, és amikor a prána mozog, az elmét is sokkal nehezebb egy pontra szegezni. Tehát a légzésszünetek közben sokkal könnyebb a meditatív állapot elérése vagy a koncentráció, mint amikor folyamatosan lélegzünk, főleg, ha szabálytalanul, kapkodva vesszük a levegőt.

Az a fajta pránájáma, amit egy ilyen mértékűteljesítmény eléréséhez gyakorolni kell, valamelyest a kettőközé fog esni. Mindenképpen kell gyakorolnunk a 40 másodpercnél hosszabb légzésszüneteket, de ezeket is fokozatosan kell elsajátítani, hogy legyen elég ideje a tüdőszöveteinek arra, hogy hozzáerősödjenek a megnövekedett terheléshez, ami a víz alatt érni fogja őket.

A felkészülés másik részét pedig a mentális és idegrendszeri felkészülés teszi ki, hiszen az agyban ki kell tolni a véroxigén-gátat, ami egy vegetatív funkció, és jelet ad a tüdőnek, hogy mindenképpen levegőt kell venni, amikor az oxigénszint egy bizonyos mérték alá esik. Ha a búvár bepánikol vagy elveszíti az önuralmát, a pulzusa automatikusan megugrik, és nem lesz képes tovább ereszkedni, de még feljönni sem fog tudni rendesen. Ez egy mentális játék, amiben szembenézünk a félelmeinkkel és megtanuljuk uralni a szívverésünket, az elmeállapotunkat, és minden körülmények között higgadtak tudunk maradni.

Az ilyen extrém helyzetek és extrém teljesítmények jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyakorlati életben is ellenőrizzük, mennyire tudunk urai maradni önmagunknak egy nehéz helyzetben. És természetesen az akaraterőfejlesztésére sem utolsó akár ez a sport, akár valamelyik másik. Ugyanis a legtöbb vágyunkat az akaraterőés koncentrált erőfeszítés hiánya miatt nem sikerül megvalósítani, és az ember sokszor inkább módosítja a vágyait vagy lemond az álmairól, amikor megért, hogy mennyi erőfeszítésbe kerülne azok elérése. Önmagunk legyőzése a legtöbb esetben a belsőkorlátaink legyőzését jelenti. Nem kell mindenkinek világbajnoknak lennie ebben vagy abban a sportban, de ha sohasem megynk egyik vágyunk után sem, és nem valósítjuk meg egyik tervünket sem, akkor nem lesz elég erőnk az élet végsőcéljának, a spirituális megvalósításnak az eléréséhez sem.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Siva táncának szimbolizmusa

Natarádzsa táncának ritmusát tekintik minden mozdulat forrásának az univerzumban, a bolygók pályájától egészen az atomok mozgásáig. Ezt a szobrot körülvevő kerek vagy elliptikus glória képviseli. Sivát nem csak a táncosok és színészek istenségének tekintik, hanem a hatha-jógaatyjának is, aki 8 400 000 jógapozíciót próbált ki.

Siva táncának a célja az, hogy minden élőlény lelkét felszabadítsa az illúzió béklyóiból. Chidambaram, ahol Natarádzsa temploma áll, az univerzum középpontját és a szívet is szimbolizálja. A felszabadulás csakis a szív megtisztulásával lehetséges. A tánc az a művészeti ág, melyben a művész és az általa létrehozott műalkotás egy és ugyanaz. Ez Isten és a teremtése közti egyidejű azonosságot és különbözőséget is jelképezi.

Siva-Natarádzsa leghíresebb szobra Chidambaram templomának oltárán áll. Ez egy rendhagyó eset, hogy Sivát emberszerű módon ábrázolják a Siva-lingam fallikus ábrázolása helyett.

Siva, mint Natarádzsa

Siva, csakúgy, mint több más, fontos hindu istenség, összetett személyiség, számtalan, néha egymásnak ellentmondó jellemvonással felruházva. Natarádzsaként hármas szerepet tölt be: a Teremtő, Fenntartó és Pusztító szerepét is egyszerre. Siva táncoló alakja elsőként a Kr.u. 5-6. századi templomi kőfaragásokon jelent meg, és a ma ismert különálló bronz szoborforma a 10. században vált elterjedtté. Ebben a figyelemre méltóan részletes ábrázolásban az istenség egy lángoló körben (prabhá mandala) áll, mely az időt képviseli, és amelyet körként ábrázolnak, mivel a hindu felfogás szerint az idő ciklikus és vég nélküli is egyben. A lángnyelvek makarák, vagyis mítikus tengeri szörnyek szájából törnek elő.

Siva tánca, a Tándava egyszerre elpusztítja és újra is teremti az univerzumot. A tánc energiáját és vadságát behajlított térdei és repkedő hajkoronája is mutatja. Siva hajában van egy koponya, egy dhaturavirág, és a félhold, mely arra utal, hogy Siva örökké jelen van, még akkor is, ha nem mindig látható. Még figyelemreméltóbb Gangá, a Gangesz személyiségének jelenléte, akit a hindu mitológia szerint Siva hajában érkezett meg a mennyekből a földre.

Siva saját zenéjével kíséri a táncát, jobb felső kezében a damarudobot tartva, mely nem csak ritmust ad hozzá, hanem arra is emlékeztet, hogy ez a dob hozta létre a teremtés első hangjait. A dob hangját a kozmosz vagyis májá, az illuzórikus valóság szívverésének is tekintik. Ezzel szemben, Siva bal felső kezében az Agnit, vagyis az isteni tüzet tartja, mellyel el fogja pusztítani az univerzumot.

Siva jobb alsó kezével az abhaja múdrátmutatja, mellyel minden félelmet elűz, bal alsó kezét pedig a törzse előtt tartja, a bal lábára mutatva a gadzsa hasztakéztartással, mely a felszabadulás és megvilágosodás szimbóluma. Siva jobb lábával a törpére, Apaszmara Purusára lép, aki egy kobrát tart és az illúziót és tudatlanságot jelképezi, mely távol tartja az emberiséget a felszabadulástól.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Natarádzsászana(a táncoló Siva póza)

Dristi:nászágrai(orrhegyre) – A változat; hasztágrai(a kéz ujjaira) – B változat

A natarádzsászanaa póz külalakját tekintve nem igazán hasonlít ahhoz a pózhoz, amit az Úr Sivát Natarádzsaként ábrázoló szobrokon láthatunk. Viszont az igaz, hogy ez a póz gyakorta előfordul a különböző tradicionális indiai táncok mozdulatai között, illetve a modern sportokban is előfordul (pl. gimnasztika, műkorcsolya stb.). A póz logikus átvezetésként jelenik meg a harmadik sorozat spárga-pózai és egylábas egyensúlyozó gyakorlatai, valamint az utána következő egylábas, illetve kétlábas hátrahajlító gyakorlatok között. Anatómiailag még tovább hangsúlyozza a csípőhajlító izmok nyújtását, melyre nagy szükségünk lesz a következő pózok végzése közben, illetve a csípőhajlítók területének nyitottsága szinte mindegyik hátrahajlító pózban fontos szerepet játszik, és befolyásolja azt, hogy milyen mély hátrahajlítást tudunk elérni.

Vinyászaszámolás

Ékam:Álló szamaszthitibenlélegezzünk ki, majd belégzésre emeljük meg a jobb lábunkat, és fogjuk meg a nagylábujjunkat a jobb kezünk ujjaival. Ehhez a mutató- és középső ujjunkat kulcsoljuk körbe a nagylábujj körül, majd a hüvelykujjunkat zárjuk rá. Ez a póz megegyezik az utthita-haszta-pádángusthászanaA pozíciójával. Ha a combhajlító hajlékonysága lehetővé teszi, már eleve nyújtott térddel emeljük fel a lábunkat a kulcsoláshoz. Kilégzésre vigyük ki a lábunkat jobb oldalra, az utthita-haszta-pádángusthászanaB pozíciójába.

Dvé:Tovább folytatva a kilégzést, vigyük a lábunkat egészen hátra a törzsünk mögé, a könyököt pedig forgassuk előre, mindvégig tartva a lábujjunkat.

Natarádzsászana A:Bal kézzel szintén nyúljunk hátra, és fogjuk meg a lábujjainkat, illetve a lábfejünket. A végső pózban a jobb és bal kezünkkel két oldalról fogjuk a jobb lábunk talpéleit. Igyekezzünk minél jobban kiegyenesíteni a könyökeinket a fejünk mellett, valamint a térdünket is, a lábfejet fölfelé nyújtva. A törzset tartsuk meg középső helyzetben, a hasfalban némi tónust megtartva, és a mellkast kidomborítva. Végezzünk el öt mély légzést a pózban.

Natarádzsászana B:Az öt légzés után a bal kezünkkel engedjük el a lábunkat, és a pózt továbbra is megtartva, a bal kart nyújtsuk ki vállmagasságban előre, lefelé néző tenyérrel. A dristitaz orrhegyről vigyük át a bal kezünk ujjaira. Végezzünk ismét öt mély légzést ebben a pózban, majd belégzésre ismét vigyük ki jobb oldalra a lábunkat. (Megjegyzés:egyes iskolákban csak a B pozíciót gyakorolják, de szerintem az A pozíció gyakorlása hasznos rávezetés a B-re.)

Tríni:Tovább folytatva a belégzést, hozzuk előre a jobb lábunkat a törzs elé, majd engedjük el a jobb kezünkkel, és eresszük vissza szamaszthitibea jobb karunkat és lábunkat is.

Csatvári-Sad:Ismételjük meg az első három vinyászáta bal oldalra is.

Ismét egy örökzöld kérdés, amit sokan sokféleképpen válaszolnak meg. Először is érdemes tisztázni, hogy a legújabb kutatási eredmények szerint mi is az az izomláz? Korábban úgy gondolták, hogy a tejsav és bomlástermékei okozzák az égetőfájdalmat az izmokban egy erőteljesebb edzésterhelés másnapján-harmadnapján, de a modern álláspont szerint a szervezet pár perc alatt eltakarítja a tejsavat az izmokból, így legfeljebb egy hosszabban tartó feladat közben szoktuk érezni, hogy elkezd égni az izom a felgyülemlett tejsavtól.

Azonban az izom erőteljes terhelése során valóban keletkeznek mindenféle anyagcsere-termékek benne, és elhasználódnak az izom működése szempontjából fontos tápanyagok és energiahordozók. Az izomsejtek falaiban ilyenkor mikroszakadások keletkeznek, hogy az izom hamarabb tudja pótolni az elhasznált tápanyagokat és kiüríteni a bomlástermékeket. Ez okozza az izomláznak nevezett fájdalmat.

Ez nem tévesztendőössze a kisebb húzódásokkal vagy izomszakadásokkal, ami már a sérülés kategóriájába tartozik. Vagyis az izomláz nem jelent automatikusan sérülést, hanem egy természetes regenerációs jelenség. Tehát önmagában nem káros. Egy olyan sportoló, aki a teljesítménye fokozására törekszik, néha fog érezni izomlázat, de nem minden edzés után és nem mindenhol. A regenerációs időnek természetesen a terheléshez kell illeszkednie.

Mondjuk, ha 90%-os terheléssel végeztél el egy lábedzést, akkor esélyes, hogy a következőkét napban a lábizmaid ólmosak lesznek, csökken a mobilitásuk, és egyes mozdulatoknál fájdalmat fogsz érezni. De ennek nem szabad minden edzés után bekövetkeznie, mert akkor esélyes, hogy túledzed magadat, és a fejlődésed megreked egy bizonyos szinten. Általában három edzés közül egy lehet magas intenzitású, egy közepes és egy könnyű.

Ha viszont mindig csak a komfortzónán belül edzel, akkor is megáll a fejlődésed. Az ilyen, alacsonyabb terhelésűidőszakok is hasznosak viszont, hiszen elősegítik az idegrendszer adaptációját és az ízületeknek inaknak is elegendőidejük van arra, hogy hozzáerősödjenek a terheléshez.

Manapság sok laikus sportoló azt gondolja, hogy az edzés csak akkor volt jó, ha utána nem tud megmozdulni, és mindene fáj. Ez azonban két dologról árulkodik: vagy az edzetlenségéről, vagy arról, hogy túl lett terhelve. Egy csoportos edzésen mindkettőbekövetkezhet, hiszen simán lehetnek jelen olyanok, akik kevésbé edzettek, mint az átlag résztvevő. Néha-néha mehet egy-egy erősebb terhelés, de igazából a rendszerességre és azon belül a ciklikus edzéstervezésre kell törekedni, ami az egyéni sportokban és egyéni edzésvezetés mellett sokkal jobban megvalósítható, mint egy csoport esetében.

Tehát ha személyi edzővel edzel, akkor számolj be neki az edzés utáni érzeteidről, és ha tényleg megfelelően tapasztalt, akkor úgy tud terhelni, hogy nem nyír ki minden edzésen, hagy időt a regenerációra, de mégis fejlődni fogsz. Ehhez természetesen edzéscélok is kellenek, mert senki nem tud folyamatosan csúcsformában lenni. De bizonyos versenyekre, megmérettetésekre fel tudunk készülni, és utána más terheléssel, de folytatjuk az edzést, újabb célokat kijelölve a továbbiakra.

A jóga esetében az ászana-gyakorlás célja nem a fizikai képességek folyamatos növelése, csupán egy szint elérése. Ha a gyakorló elérte ezt a szintet, akkor számára már nem lesz fizikailag annyira megterhelőaz ászana-gyakorlás, és jobban tud koncentrálni annak belsőaspektusaira, például a bandhákra és a légzésre. Tehát jóga közben csak nagyon az elején, és nem rendszeres gyakorlás mellett fordul előizomláz. A későbbiekben ez már nem cél, mert a feladatunk a fizikai testtől való elszakadás, miután megtanultuk uralni azt.

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"Hogyan tanuljuk meg a jóga-meditációt?

Elsőgondolatunk az lehet, hogy az itt leírt meditációs technika komplikált vagy nehéz, vagy hogy túlzottan leköti az elmét. De ezt csak akkor teszi, ha az elménk előreront, és olyan szinteket próbál meg elérni, amelyikre még nem készült fel. Valójában ez egy olyan meditációs technika, ami a gyakorlóval együtt növekszik.

Hasonló módon, a jóga-pózok elsajátítása is nehéznek tűnhet. De igazából csak akkor nehéz, ha előreszaladunk, és olyan pózokat próbálunk gyakorolni, amelyekre még nem állunk készen. Másfelől viszont, ha nem teszünk hozzá új pózokat, amikor készen állunk rá, a fizikai gyakorlásunk megreked. Hasonlóképpen, a spirituális gyakorlásunk is megreked, ha nem teszünk hozzá újabb rétegeket a meditációnkhoz, amikor készen állunk rá. Ha mindig csak a légzésünkre figyelünk, anélkül, hogy nehezebb meditációs technikákat tanulnánk meg, az értelmünk tompa marad. De Isten azt akarja, hogy felébresszük az intelligenciánkat, mert annak az isteni intelligenciának a megnyilvánulásai vagyunk, és csak a teljesen kifejlett intellektus képes megvalósítani Istent. A szanszkrit buddhi(intellektus) szó a budh(felébredni) tőből származik.

Ezek után tekintsünk úgy a meditációs gyakorlatunkra, mint az ászana-gyakorlásra. Csak akkor adjunk hozzá egy magasabb, nehezebb szintet, amikor az előzőt már elsajátítottuk és beépítettük a gyakorlatunkba. Ha előresietünk, akkor nem leszünk sikeresek benne.

Ez a könyv harmincöt évnyi meditációs tapasztalataim összegzése, ugyanennyi évnyi szentírások tanulmányozásával eltöltött idővel kombinálva, valamint tizenöt évnyi személyes útmutatással az indiai mesterektől. Egy Kali-júga jógi számára, mint amilyen én vagyok, elengedhetetlen, hogy az írásaimat nem a személyes intuíciómra, hanem az ősi bölcsek tanításaira alapozzam. Ahogy Sir Isaac Newton mondta, „Ha messzebb akarok látni, azt csakis az óriások vállára állva tehetem meg.”

Az egyetlen új dolog, amit ebben a könyvben megtettem, az a tényleges meditációs technika strukturált magyarázata. Ezt a technikát a jóga-írásokban gyakran bhúta-suddhinaknevezik (az elemek tisztítása). Míg a leghatékonyabban a légzésvisszatartás (kumbhaka) közben tudjuk végrehajtani, az is hasznos, ha belégzés és kilégzés közben tanuljuk meg, ami sokkal könnyebb, de még így is nagyon erőteljes, különösen, ha egyre jobban lelassítjuk a légzésünket. Akik szeretnék, azok beleilleszthetik e technika gyakorlását a kumbhakábais, amikor sikerült elsajátítaniuk ezt a pránájáma-technikát."

Ez a kifejezés mostanában kezd megjelenni a jógastílusok palettáján, és egy bizonyos szempontból ugyanolyan nehezen körvonalazható, illetve sokféle jelentéstartalmat takarhat, mint a „funkcionális edzés” kifejezés is, melyre még szintén vissza fogok térni. Kezdjük talán azzal, hogy a jóga klasszikus rendszerében az ászana-gyakorlás nem önmagában létező rendszer volt, hanem elsődlegesen a jóga magasabb ágainak művelésére volt hivatott előkészíteni a gyakorlót. Tehát a hatha-jóga célja nem a hajlékonyság fejlesztése, vagy a fiatalosság, egészség megőrzése volt. Bár kétségtelenül mindezeket az eredményeket is megadta, és ezekre is szüksége volt annak, aki komoly pránájáma- vagy meditációs gyakorlatra szerette volna adni a fejét.

A mai világban viszont sok mindenkit egyáltalán nem vonz és nem is érdekel a jóga magasabb aspektusa, csakis a fizikai eredményekre hajtanak. Ez önmagában persze nem elítélendő dolog, hiszen a jóga eszköztárából mindenki azt használja, amihez kedve van, és ami a céljait elősegíti.

Ha viszont a jógát az ászana-gyakorlásra redukáljuk, és a célját az egészségmegőrzésre, akkor a „funkcionális jóga” kifejezés már jobban kontextusba helyezhető. Természetesen ezen belül is a különböző gyakorlóknak különböző céljaik lehetnek: például hajlékonyabb szeretne lenni, erősödni szeretne, le akar fogyni, kézen akar állni, vagy ki akar gyógyulni ilyen vagy olyan betegségből, illetve például a sportteljesítményét szeretné javítani ebben vagy abban a sportágban.

Az én felfogásomban minden jóga funkcionálisnak tekinthető, amennyiben a leghatékonyabb módon hozzásegíti a gyakorlóját az általa kitűzött célok eléréséhez. Ehhez pedig az oktatónak tisztában kell lennie a gyakorló pszichofizikai adottságaival, korlátaival, betegségeivel, sérüléseivel és a kitűzött célokkal.

Vegyük például a sportolókat. Szerintem minden sportolónak a hasznára válhat a jóga, de egyáltalán nem mindegy, hogy például milyen ászanákat fog gyakorolni, és milyen módon. Ha nem igazítjuk hozzá a gyakorlását a szükségleteihez, akkor a jóga nem lesz „funkcionális”, és nem fogja hozzásegíteni a céljaihoz. Nincs olyan gyakorlatsor, ami teljes körűen és mindenki számára a legmegfelelőbb.

Én például már tíz éve jógázom, de Ivan Denisov pont a hétvégén jegyezte meg, hogy túl kötött a vállam, és hogy minek jógázom, ha még ezt sem sikerült elérnem. Való igaz, a váll nyitásával külön kell foglalkozni, mert a „hagyományos” jóga-ászanák nem annyira váll-centrikusak. És mivel egy komplex ízületről van szó, legalább nyolc irányba kell mobilizálni. Például az Ashtanga leső sorozatának gyakorlói sok csaturangát és vinyászát csinálnak, ami mind a mellizmokat és a váll elülső deltáját erősíti, vagyis a váll oldalirányú és felfelé történő mozgását korlátozhatja. Csupán a hídpozícióban vagyunk kénytelenek nyitni a vállat, ha helyesen akarjuk csinálni. Sőt, nekem némileg be is kötött, amióta kettlebellel edzek, ezért többet kell foglalkoznom vele.

Ugyanez a helyzet a különböző sérülésekkel, betegségekkel is. A jóga nagyon sokrétű terápiás hatásokkal bír, amennyiben az oktató tisztában van vele, hogy mit kell alkalmazni az adott helyzetben, és mit kell kerülni. Ha ezt tudja, és ennek megfelelő feladatokat ad a vendégnek, akkor a jóga funkcionális lesz, ellenkező esetben viszont akár árthat is vele. A jóga tehát akkor lesz funkcionális, ha személyre szabjuk, és tisztázzuk, hogy mik a gyakorló célkitűzései.

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A múltban a spirituális tanítók gyakran úgy nyilatkoztak meg, hogy a fontos információk rejtve maradtak a beavatatlanok előtt. Ezt szanszkrit nyelven szandhjának, vagyis homályos nyelvezetnek nevezik. Úgy érzem, hogy nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ezt a megközelítést alkalmazzam. Eléggé valószínű, hogy a következőnéhány generáció alatt az emberiség el fogja pusztítani a szülőbolygóját, hacsak nem történik lényegi változás az emberek tudatában. E változás bekövetkezéséhez minden egyes ember tudáshoz jutása számít.

Megjegyzés:A szandhjatudomásom szerint a szanszkrit szótagok hasonulását jelenti a szóösszetételekben és a ragozás során, és nincs köze a burkolt fogalmazáshoz, amit paróksa-vádánakneveznek. A paróksa-vádavalóban elterjedt eszköz, mellyel a bizalmasabb információkat körülírtan, jelzésekkel utalva vagy metaforikus formában közlik, így a beavatatlanok nem juthatnak hozzá a számukra értelmezhetetlen tanításokhoz, a beavatottak viszont megkapják azokat a kódokat a mestereiktől, melyek alapján a burkoltam leírt tanításokat is megfelelőmódon tudják értelmezni. Mindez a védikus tudás megértésének két- vagy háromrétegűmódszerével van összefüggésben. A kétrétegűmegértés folyamata a gjánaés vigjánakifejezésekkel van leírva, melyben a gjánaa hallott, elméleti tudást és megértést, míg a vigjánaaz alkalmazott, megvalósított tudást jelenti. A megértés háromrétegűfolyamatának elsőrétege a sravana, vagyis a hallás a tanítótól vagy a hiteles forrásból. A második szint a manana, vagyis a hallott tudás megfontolása, az elme (manasz) és az intelligencia (buddhi) segítségével történőértelmezése, kontextusba helyezése. A harmadik szint pedig a nididhjásza, vagyis a megismert és megértett tudás alkalmazása a gyakorlatban. Ezeknek a rétegeknek az eléréséhez általában a tanító személyes felügyelete szükséges, aki nem csak a tudás átadását, hanem annak helyes megértését és alkalmazását is felügyeli.

Egyesek azt mondják, hogy minden előre meg van határozva, beleértve azt is, hogy az emberiség meg fogja-e semmisíteni magát vagy sem. Mások, mint Rishi Vaszistha, azt mondják, hogy „Azok sorsa, akik őszinte erőfeszítést tesznek az önvalóval, nincs előre meghatározva.” (Jóga-vaszistha2.45) Más szavakkal, ők saját maguk teremtik meg a sorsukat. Ebben a szellemben született ez a könyv. Bárcsak az emberiség, az önvaló őszinte erőfeszítése árán, felfoghatatlanul pompás jövőt teremtene magának!

A meditáció fogalmának definíciója

A magyar (vagy angol) „meditáció” kifejezés némileg homályos. A latin meditatiotőből származik, ami azt jelenti, hogy „gondolkodni, kontemplálni vagy meditálni”. Közeli kapcsolatban van a kontemplációval, ami azt jelenti, hogy az elmét folyamatosan egy tárgyra irányítani. Míg a meditáció alatt nem feltétlenül egy spirituális tevékenységet értünk, a kontempláció alatt igen. A kon-templáció azt a jelentéstartalmat is magában hordozza, hogy az elménkben egy templomszerűszent teret hozunk létre, amibe behozzuk a kontempláció tárgyát. A kontempláció éppen ezért a koncentráció spirituális formája. A kon-centráció arra vonatkozik, hogy az elme kitárulkozó, szétszórt hajlamát kontroll alá hozzuk és egy bizonyos választott tárgyra fókuszáljuk.

A jóga tanításait az indiai bölcs, Patandzsalí, a Jóga-szútraszerzője gyűjtötte össze és sztenderdizálta. A Patandzsalí által említett nyolc ág közül az elsőnégy a meditáció folyamatát előkészítőág, míg a második négy maga a meditáció, a mélység növekvőfokaiban. Az ötödik ág, a pratjáháraaz érzékek elkülönítésének gyakorlata a tárgyaiktól, annak érdekében, hogy az elme befelé tudjon fordulni.

Az utolsó három ág a dháraná, dhjánaés a szamádhi. Ezt a három kifejezést gyakran koncentrációnak, meditációnak és kontemplációnak fordítják. Ezek a megfigyelőelméje és a meditáció tárgya közötti azonosság egymást követően mélyebb és mélyebb szintjeit alkotják. Patandzsalí szerint a dháraná, a hatodik ág az elme akaratlagos hozzákötése egy bizonyos tárgyhoz (Jóga-szútra3.1). A dhjána, a hetedik ág közben túllépjük ezt a szintet és folyamatos tudatosságot hozunk létre a tárgyról, melyet többé nem szakít meg a kifelé forduló elme (Jóga-szútra3.2). A szamádhiközben ez a folyamatos tudatosság olyan mértékig fejlődik, hogy „a tárgy önmaga” megnyilvánul a jógi előtt (Jóga-szútra3.3). Ebben az állapotban az elmében tartott tárgy azonossá vált a kívül megfigyelt tárggyal. Ha megtanulta ezt az alapfolyamatot, a jógi egyre nehezebb tárgyakra vonatkozva is megtanulja alkalmazni azt, mígnem eljut a legmagasabbig, a szent Önvalóig, a tiszta tudatig. Ez a végsőtárgy valójában nem tárgy, hanem maga az alany. Az „alanyon” történőmeditáció nyilvánvaló nehézsége miatt a fent leírt folyamatot először nagyon be kell gyakorolni."

Ez a kifejezés talán még divatosabb, mint a „funkcionális jóga”, és ha feltennénk a címben szereplő kérdést valakinek, akkor a legtöbben bizonyára rávágnák, hogy „Hát a crossfit!”. Nos, a funkcionális edzés kifejezés eredetileg olyan edzésformát jelentett, ami „használható”, vagyis egy adott sportágat űző sportoló céljait elősegíti, a számára fontos képességeket fejleszti. Azóta persze a különböző sportágakat oktató edzők is jobban elemeire bontják a dolgot: vannak általános fizikai felkészítő gyakorlatok (GPP – General Physical Preparation) és speciális fizikai előkészítő gyakorlatok (SPP – Special Physical Preparation), emellett még külön erő- és állóképességi edzések (Strength and Conditioning). Persze ezeken belül a gyakorlatok ismétlődhetnek, igazából csak a hangsúly más.

A rekreációs sportban, vagyis a nem versenysportot űzők között a funkcionális edzés fogalma kissé más színezetet nyert: olyan edzésforma, ami általánosan használható képességekkel ruházza fel a gyakorlóját. Vagyis fejleszti az erőt, állóképességet, gyorsaságot, a mozgáskoordinációt és a mobilitást is. Ezt még további alegységekre is bonthatnák, ahogyan a crossfit-ideológia teszi, de szerintem itt érdemes is megállni.

Először is fektessünk le két alapvetést, ami a hobbi-sportolókra általában véve igaz: 1. nincsenek konkrét edzéscéljaik, inkább csak általános elképzelésük van arról, hogy mit szeretnének elérni. 2. Szórakoztatásra vágynak, tehát szívesen megcsinálnak olyan feladatokat, amiknek nem tudják, mi az értelme, de nehéz, és leköti a figyelmüket. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen még mindig jobb, ha valaki rendszeresen mozog, mintha egyáltalán nem tenné.

A baj inkább ott van, hogy ha egyszerre egy csomó képességet és készséget szeretnék fejleszteni, akkor két problémával fogjuk szembetalálni magunkat:

1. Egyik sem fog fejlődni igazán, mert túl sok felé oszlik meg a figyelem, és mindennel foglalkozunk egy kicsit, de semmivel sem foglalkozunk eleget. Ne feledjük, hogy olyan sportolókról beszélünk, akik mondjuk heti 3-4 vagy legfeljebb 5-6 órát töltenek edzéssel, és nem hivatásosokról, aki néha napi szinten mozognak ennyi időt.

2. A túl sokféle mozgási feladat leterheli az idegrendszert, így nem tud megfelelően adaptálódni egyikhez sem, vagyis a sportoló nem fogja tudni maximális hatékonysággal és biztonsággal végrehajtani a sportmozgásokat. Így a sérülés veszélye is sokkal nagyobb. Ehhez képest egy konditermi súlyzós vagy gépes edzés mozdulatait sokkal hamarabb el lehet sajátítani, és biztonságosabban lehet végezni. A súlyemelés, gyűrű-gyakorlatok, tornász-elemek, kettlebell és megannyi más gyakorlat, amik bekerültek a funkcionális edzés vagy a crossfit eszköztárába, általában nehezebben megtanulhatók, és kellő körültekintés híján könnyebben okozhatnak sérülést. De legalább szórakoztatók.

Tehát ha valaki funkcionális edzést szeretne végezni, akkor az a javaslatom, hogy keressen fel egy ténylegesen felkészült edzőt, és az első napokban azt próbálja meg eldönteni, hogy mik az edzéscéljai. Ha ez már körvonalazódott, akkor tanulja meg alaposan azt a körülbelül egy tucat gyakorlatot, ami elvezeti a céljához, mert így legalább abban profivá válhat, nem pedig több száz gyakorlat végzésében marad dilettáns, kockáztatva a sérülés veszélyét.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Aktív elengedés technikája

A pózban egymás felé nyújtózunk a megemelt lábunkkal és a kezeinkkel (rendkívül hajlékony emberek akár így is fel tudják venni a pózt), majd amikor elértük a lábunkat a kezeinkkel, akkor húzni kezdjük azt, és a lábunkat is húzzuk kissé hátrafelé. Az egyensúly a felfelé nyújtózkodás és a húzóerők kiegyenlítődésekor áll be. A váll nyitását hangsúlyozhatjuk úgy, hogy a lábunkat erőteljesen húzni kezdjük hátrafelé, illetve a csípő nyitását is hangsúlyozni tudjuk úgy, ha a karjainkkal erőteljesen meghúzzuk a lábunkat. A csípő, illetve a vállak nyitását úgy tudjuk erősíteni, ha minél jobban egyenesítjük a térdet, illetve a könyökeinket. Mivel egy egyensúlyozó pózról van szó, a földön álló lábnak, a medencének és a bandháknakkell adniuk a stabil alapot hozzá. Az A pozícióból a B-be való áthelyezkedésnél is figyelni kell az egyensúly megtartására.

Rávezető változatok

Amennyiben a hajlékonyságunk nem elegendő ahhoz, hogy elérjük a lábfejünket a kezeinkkel, használhatunk egy jógahevedert, melyet a boka köré kell tekerni. A heveder két vége egyforma hosszan lógjon hátrafelé. Fogjuk meg az övet a két kezünkkel, forgassuk előre a könyökeinket, majd kapaszkodjunk hátra az övön a lábunk felé. Ha a kezeinkkel már elértük a lábunkat, akkor az övet nem kell tovább használni. Az öv segítségével az A és B változatot is tudjuk végezni. Egy másik lehetőség a póz megkönnyítésére az, ha a felemelt lábunk combját alátámasztjuk valamivel, például egy komódra vagy szekrényre helyezzük, ezáltal könnyebben megmarad az egyensúlyunk, és a földön lévő láb enyhe behajlításával mélyíteni tudjuk a csípő nyitását.

Haladó változatok

Ha az A és B verziót már végre tudjuk hajtani öv segítsége nélkül, akkor a következő módosításokon is dolgozatunk: 1. Érintsük a talpunkat a fejünkhöz. 2. haladjunk a kezünkkel lefelé a bokán és a lábszáron, amíg a térdhez nem érünk. Ezekkel a kombinációkkal eljátszva még erősebb nyitást érhetünk el. A derekunkat minden esetben óvjuk a túlterheléstől!

Egészségügyi hatások

Erősíti a lábakat, csípőt, bokát és a mellkast

Nyitja a vállakat

Csökkenti a túlsúlyt

Nyújtja a combot, csípőhajlítót és a hasi szerveket

Javítja a tartást és az egyensúlyt

Javítja az emésztőrendszer működését

Javítja a koncentrációt

Csökkenti a stresszt és megnyugtatja az elmét

Ellenjavallatok

Alacsony vérnyomás, illetve egyensúlyozási zavarok. Ügyeljünk arra, hogy ne nyújtsuk túl a derekunkat a hátrahajlításban, és ne húzzuk meg a hátizmokat a póz túlerőltetése miatt.

Újabb részlet az Ashtanga-könyvből:

Rádzsa-kapótászanaés ékapáda-rádzsa-kapótászana (királyi galambpóz és egylábas királyi galambpóz)

Dristi: nászágrai(orrhegyre)

Elérkeztünk a harmadik sorozat utolsó két pózához, melyek egyesítik magukba az előző blokk által előkészített harántspárgát, vagyis a csípőhajlítók nyújtását, illetve a hátrahajlítást. A kapótászana mitológiai vonatkozásait már a második sorozatnál ismertettük, úgyhogy itt rá is térhetünk a pózok végrehajtásának technikai részleteire.

Vinyászaszámolás

Ékam:Álló szamaszthitiből indulva fújjuk ki a levegőt, majd belégzésre emeljük a karokat a fejünk fölé úrdhva-vriksászanába.

Dvé:Kilégzésre döntsük előre a törzset uttánászanába, és helyezzük el mindkét tenyerünket a talajon a talpak két oldalán, vállszélességben.

Tríni:Belégzésre emeljük meg a fejünket és a mellkast úrdhva-uttánászanába, a tenyereket lehetőleg továbbra is a talajon tartva.

Csatvári:Helyezzük át a testsúlyt a tenyerekre, majd kilégzésre ugorjunk hátra csaturanga-dandászanába.

Pancsa:Belégzésre emeljük ki a mellkasunkat, és lépjünk hátrébb a tenyereinkkel a csípők irányába. Hajlítsuk be a térdeinket, a talpakat a fejünk irányába közelítve, és a tenyereinken nyomjuk hátra a törzset. Hajtsuk hátra teljesen a fejünket, és megfelelő hajlékonyság esetén a fejünket érintsük hozzá a talpainkhoz. Ehhez a csípőnek el kell emelkednie a talajtól, és a csípőhajlítókat teljesen meg kell nyitni, valamint nyakunkat és a felső háti gerincszakaszt teljesen hátra kell hajlítani. Vegyünk öt mély levegőt a pózban, majd kilégzésre engedjük vissza a lábainkat a talajra.

Sad:Belégzésre egy kicsit helyezzük előbbre a tenyereinket, és a szeméremcsontot immár a talajon tartva, emeljük vissza a mellkasunkat felfelé néző kutyapózba.

Szapta:Kilégzésre vegyük fel a lefelé néző kutyapózt. Innen folytathatjuk egy teljes vinyászávalvissza álló szamaszthitiig, vagy pedig közvetlenül rátérhetünk az ékapáda-rádzsakapótászanavégrehajtására. Most ez utóbbi módszert fogjuk ismertetni. Ebben az esetben a vinyásza számolás visszaugrik egyet, hiszen a teljes vinyászában a lefelé néző kutya a hatodik elem (sad) és így ismét a hetedik számú vinyásza lesz a következő póz.

A jógában és a kettlebell sportban is ugyanolyan fontos a képességek fejlesztése, vagyis a mozgástanulás. A kettlebell sportban a jó technikát évekig kell rögzíteni, és ha nem foglalkozunk vele, hanem erőből próbáljuk megoldani a feladatot, akkor nem fogunk jó eredményeket elérni, sőt, a sérülés veszélye is jóval nagyobb. Ráadásul az ember hajlamos elkezdeni nehezebb súlyokkal dolgozni, mivel az izmok megerősödnek. Ha viszont túl korán áll rá a nagyobb súlyokkal történő edzésre, akkor az ízületeknek és inaknak nem jut elég ideje hozzáerősödni a terheléshez. Ezek sérülése pedig sokkal hosszadalmasabban gyógyul, mint az izomsérülések.

De most vegyünk egy példát a jógából: A fejenállás (sírsászana) elsajátítása. Én egy lépcsőzetes módszert szoktam oktatni, melynek fokozatait betartva az ember karja és hátizmai megfelelően megerősödnek, valamint az egyensúlyérzék is kialakul ahhoz, hogy lendület nélkül, biztonságosan fel tudjunk meni a fejenállásba. Ezzel szemben a legtöbb helyen azt látom, hogy fal mellett gyakorolják, vagy felrúgják magukat a pózba, esetleg mindkettőt. Így viszont a megfelelő erő és koordinációs képesség nem fog kialakulni. A fejenállás, vagy teszem azt a kézenállás, vagy bármely haladó ászana végrehajtása egy képesség, amit akkor lehet biztonságosan kifejleszteni, ha a megfelelő feltételek rendelkezésre állnak. Amíg valami hiányzik, addig az alapozáson kell dolgozni, és nem egy újabb, még nehezebb ászanát kell próbálgatni, amíg le nem sérülünk.

Az alábbiakban tehát összefoglalnám, hogy mik azok a feltételek, melyek egy adott, új fizikai képesség, egy új mozgásminta elsajátításához általában szükségesek:

1. Izomerő. A gyakorlatban, pózban részt vevő izmoknak biztonsággal kell bírniuk a terhelést, ami rájuk fog nehezedni. Ezt esetenként egyszerűsített, izolált vagy rávezető gyakorlatokkal kell kifejleszteni.

2. Ízületi erő. Ebben az esetben az inak és az ízületi szalagok erejét, az ízfelszínek terhelésátvivő képességét értem ízületi erő alatt. Az inak és szalagok lassabban fejlődnek, mint az izmok, és lassabban is regenerálódnak. Megerősítésükhöz általában a kívánt 100%-os terhelésnél jóval könnyebb terhelés alatt kell sok-sok ismétlést végrehajtani. Ha mindig a 100% közelében edzünk, az ízületek nem fognak tudni lépést tartani a rájuk nehezedő terheléssel.

3. Idegrendszeri kondíció. Az előző pontban említett sok-sok könnyített ismétlés az idegrendszerünket is felkészíti az adott feladatra: az idegrendszer megtanulja és rögzíti a helyes mozgásmintát, ami a gyakorlat végrehajtásához szükséges. Ez főleg a koordinációs képességek kifejlődését jelenti. Ezáltal a mozgás végrehajtása hatékony, biztonságos és gazdaságos lesz. Emellett az adott mozgásban részt vevő izmok innerváltsága, ezzel együtt ingerelhetősége, terhelhetősége is fejlődni fog, vagyis több munkát leszünk képesek kifejteni az izomrostokkal.

4. Új képesség kialakulása, rögzülése. Csak az előző három tényező meglétekor tudjuk biztonságosan kifejleszteni az új képességet, amit szeretnénk, legyen az egy új mozdulat, póz megtanulása, vagy akár egy már megtanult mozdulat végrehajtása az eddiginél nagyobb terheléssel.

Ezeket a pontokat figyelembe kell venni az edzéstervezésnél, vagy akár a jógaoktatásban is. Ha nincsenek meg az alapok, akkor nem szabad idejekorán berontani a haladó ászanák kapuján.

Újabb részlet Gregor Maehle Meditáció-könyvéből:

"A Jóga-szútramodern kommentárjaiban a szanszkrit dhjánakifejezést meditációnak fordítják. Patandzsalí úgy határozza meg a dhjánát, hogy a tudatosság folyamatos áramlása a meditáló és a meditáció tárgya között és az információ folyamatos áramlása a meditáció tárgyától a meditáló felé. Jógikus értelmezésben tehát a meditáció nem csak az elme teljes kiürítését jelenti, mert ez a folyamat a különféle tárgy nélküli szamádhikban(aszampragjáta szamádhikban) következik be.

Ebben a könyvben úgy használtam a meditáció kifejezést, hogy fennmaradjon a homályos természete, amivel az angol nyelvben rendelkezik. Így az utolsó négy ág összességének folyamatára értem, de emellett a mély, koncentrált gondolkodás bármely formájára is.

1. rész

A hatha-jógatörvényei, avagy a meditáció fizikai dimenziója

A hatha-jógaa jóga fizikai dimenziója, és két főrésze a jógapózok és a légzőgyakorlatok. De a hatha-jóganem egy olyan irányzat, amely a jóga gyakorlását a fizikai aspektusra redukálja, vagy legalábbis történelmileg nem redukálta. A kezdetben csak az egy jóga volt, melyet néha Mahá jógának, vagy nagy jógának neveztek. Mielőtt ez a nagy jóga apró részeire töredezett, a hatha-jógaa fizikai iskolát jelentette, melyen minden jóginak keresztül kellett mennie. Azonban egyik jógi sem állt meg a hatha-jógaszintjén, vagy nem redukálta a jógát csupán erre a szintre. Így a hatha-jógaa jógikus oktatási rendszer „általános iskolája” volt. Hasonlóképpen, a rádzsa-jógaa Mahá jógameditációs iskolája volt, melyet minden jógi végigjárt az utazása valamelyik fokán. Ezt a modern középszintűoktatáshoz hasonlíthatjuk. A régi időkben senki sem kezdhetett bele az oktatásnak ebbe a szintjébe az alapképzés híján.

Hasonló módon tekinthetünk a bhakti-jógárais, mely a jóga odaadó rendszere, mint harmadszintűoktatás. Azután lehetett belekezdeni, hogy a jógi jártasságot szerzett a rádzsa-jógában, nem kezdhetett hozzá közvetlenül az általános iskola után vagy mindenféle előképzettség nélkül. Csak a modern történelemben szakadt meg a kapcsolat e rendszerek között és az emberek kizárólag az egyiket vagy másikat gyakorolják.

A Hatha-ratnávalícíműközépkori jóga-írás szerint nem érhetjük el a rádzsa-jógáta hatha-jógábanvaló jártasság nélkül (1.17). Ez az állítás azt jelenti, hogy a spirituális megvalósításnak van egy fizikai dimenziója, mely nélkül nem más, mint önhipnózis. Az ilyen önáltató hiedelem könnyen összedőlhet a soron következőkrízishelyzetben. A jógikat nem elégíti ki a hit, ők tudni akarnak. Mert ha csak hiszel, akkor honnan tudod, hogy a hited nem tévedés-e?"

A meditáció tizennyolc törvénye

Az elégedettség fokozatai

Trivikramászana

A natarádzsászana mitológiája

Félelem az elutasítástól

Hatha-jóga és rádzsa-jóga

Ivan Denisov – másodszor Magyarországon

Bhakti-jóga - a jógák koronája

Extrém pránájáma a gyakorlatban

Siva tánca

Natarádzsászana

Hasznos-e az izomláz?

Hogyan tanuljunk meditálni?

Funkcionális jóga

A jóga definíciója

Funkcionális edzés - mi az?

A natarádzsászana gyakorlása

Rádzsakapótászana

Erő vs képesség

A hatha-jóga törvényei