Én azért úgy gondolom, hogy ez így ebben a formában nem igaz, és a Védák hagyománya alapján sincs igazából létjogosultsága egy ilyen kijelentésnek, bár Buddha és Sankara óta valóban vannak tanítók, akik az illúzió tanára hivatkozva próbálják aláásni a védikus kijelentések tekintélyét. Mielőtt belemegyünk abba, hogy miért is nem igaz ez az elképzelés, először gondoljuk végig, hogy mi lenne a következménye annak, ha igaz lenne.
Az ilyen gondolkodásmód egyrészt felelőtlenné teszi az embert, mert ha a döntéseim következménye opcionális, akkor nem kell beismernem, ha tévedtem, és semmi nem is fog arra ösztönözni, hogy kijavítsam a hibámat. Sokkal egyszerűbb letagadni, hogy hibáztam. Márpedig a karma törvényének legfontosabb aspektusa pontosan ez a tanító jelleg, hogy addig ismétlődik egy szituáció, amíg meg nem tanuljuk belőle azt, amit meg kell.
A másik bajom ezzel a gondolkodásmóddal az, hogy azt sugallja, nem kell semmi erőfeszítést tenned azért, hogy elérd a transzcendens tudatállapotot, hiszen minden erőfeszítés csak az illúzió terméke.
A harmadik problémám pedig az, hogy az illúzió tana szerint a világ nem valóságos, csupán a képzeletük terméke. Márpedig ha tényleg így volna, akkor semmi gond nem lenne a fenti két következtetéssel, hiszen elképzelni bármit el lehet.
Ezzel szemben mit mond Patandzsali? Azt mondja, hogy a prakriti (anyagi világ) a látó jelenlététől független léttel bír, vagyis valóságos. Az illúziónk csupán abból áll, hogy azonosítjuk magunkat vele, de ha elérjük a felszabadulást, a prakriti akkor sem szűnik meg létezni.
Emellett azt mondja, hogy csak az érheti el a sikert a jógában, aki hosszú időn át, megszakítás nélkül és odaadással gyakorol, minden akadályt legyőzve. Nos, ez nem úgy hangzik, mintha nem kellene erőfeszítést tenni hozzá. Inkább úgy hangzik, hogy ha 100% erőfeszítést teszel, akkor Isten kegyelméből még talán el is érheted a sikert.
Ahhoz pedig, hogy kétségbe vonjuk a karma törvényének érvényességét, kétségbe kell vonunk az Ísvara, vagyis a Legfelsőbb Irányító létezését, aki mindenkit alárendel a karma törvényének. Az illúzió tanába ez persze bőven belefér, hiszen mint ahogy ez a világ, úgy minden, ember alkotta istenkép is csupán az illúzió terméke.
Az indiai hagyományban násztikának nevezik az istentagadókat, akik kétségbe vonják a Védák kinyilatkoztatásait. Ilyenek például a buddhisták, vagy Sankara követői, bár ők már álcázottabb módon illúzió helyett "szaguna Brahmannak" nevezik Isten különböző formáit. A Védák tekintélyét elfogadó embereket asztikának nevezik. Ez az "aszti", vagyis "van, létezik" létigéből képzett szó. A Védák ortodox követői szerint tehát "Van Isten, aki a Védákat kilehelte". Természetesen egy ilyen hindu követendőnek és önmagára nézve érvényesnek tekinti a Védák előírásait, és hisz abban, hogy ha ezeket megszegi, akkor negatív karmát halmoz föl.
Most pedig térjünk vissza az eredeti kérdésre: opcionális-e a karma? Természetesen nem opcionális, vagyis mindenki ugyanúgy megkapja a tetteinek a visszahatását, attól függetlenül, hogy miben hisz, vagy éppen nem hisz. Éppen ezért az összes védikus bölcs (risi) komoly lemondásokat és lelki gyakorlatokat végzett, hogy elégesse a karmáját, mert tudták, hogy amíg a karma utolsó foszlánya még ideköti őket ehhez a világhoz, nem érhetik el a felszabadulást. Ha pedig egy kicsit is félreléptek, akkor újra belebonyolódnak a karmikus visszahatások szövevényébe.
Éppen ezért emeli ki Patandzsali, hogy a misztikus erők csupán akadályok a komoly jógi fejlődésének útján. Ha miden karmádat elégetted, akkor érheted el a valódi felszabadulást, nem elég csupán elhinni, hogy a karma illúzió. A mai ember hajlamos a könnyebbik utat választani, vagy ha nincs könnyebbik út, akkor elképzel magának egyet, és meggyőzi magát, hogy az ugyanolyan jó, mint a többi. Ezzel azonban elsősorban önmagunkat csapjuk be, és a saját lelkiismeretünket akarjuk megnyugtatni, ezzel egyidőben megfosztva magunkat a valódi spirituális fejlődés lehetőségétől. Ha egy helyre nem nehéz eljutni, akkor nem is érdemes elindulni oda. Ez a spiritualitással is így van.