A nemzeti alaptantervbe bekerült a meditáció és a relaxáció, amit ráadásul tornaórákon fognak tanítani. A téma vegyes visszhangot keltett a szakmabeliek és a meditációval foglalkozók, esetleg azt gyakorlók körében. A "Sorskönyv nélkül" blogon megfogalmazott aggályokkal nagyjából én is egyet tudok érteni. Az egyik zsigeri reakcióm nekem is az volt, hogy ha kötelező lenne, akkor biztos, hogy utálnám. Ráadásul a gyerekek pszichéje jóval kiforratlanabb, nyugtalanabb, mint a felnőtteké. Nem véletlenül alakította ki Krishnamacharya az Ashtanga vinyásza gyakorlási rendszert, melyet ő, majd később Pattabhi Jois is elsődlegesen fiatal fiúknak és lányoknak oktatott, jól tudván, hogy lehetetlen lenne leültetni őket meditálni, hiszen a gyerekek leginkább az aktivitást, a játékot szeretik.
Legfeljebb mantra-éneklést tanított nekik, mert az a meditáció aktívabb formája, amely jobban leköti a nyugtalan gyerekeket is. A jóga rendszere egyébként életkortól függetlenül úgy kezeli a képzetlen elméjű gyakorlókat, mint a gyerekeket. Először megtanítja őket viselkedni, betartani a társadalmi normákat. Utána jól lefárasztja őket az ászana-gyakorlással, majd amikor már valamennyire urai a testüknek, akkor megtanítja őket a tudatos légzésre. Ez az a pont, ahol a relaxációt, mint pratjáhára-gyakorlatot be lehet vezetni, és ezután jöhet a meditáció, amikor a gyakorló ténylegesen képes és szeretne is elfordulni a külvilágtól, és befelé fordulni.
Ezt pedig szerintem nem érdemes erőltetni, legalábbis nekem az a tapasztalatom, hogy ha valaki egy olyan spirituális vagy önmegvalósítási folyamatba kezd, amelyhez még nincs megfelelőképpen felkészítve, akkor kudarcok és csalódások érhetik, és ezek a negatív tapasztalatok asszociatív módon kötődhetnek az egyébként nagyszerű dologhoz, ami a meditáció vagy a relaxáció.
Nálam körülbelül 17-18 éves koromban jött el a spirituális ébredezés időszaka, és nem hiszem, hogy az átlagembereknél sokkal fiatalabb korban érdemes mindezt erőltetni. Korábban már vitáztunk például a Transzcendentális Meditáció gyakorlóival arról, hogy eleve nem tartom célravezetőnek a meditáció gyakorlásának erőltetését még felnőttkorban is, ha nem építettünk neki biztos alapot a jóga alacsonyabb fokozatainak több évig történő rendszeres gyakorlása által. Van, aki azt mondja, hogy a meditáció önmagában képes elcsendesíteni az elmét, míg szerintem a jama, nijama, ászana és a pránájáma képesek olyan állapotba hozni az elmét, amely alkalmassá teszi a meditációra.
Az iskolás korú gyerekekkel az a tapasztalatom, hogy még egy ashtanga-gyakorlatsoron is nehéz végigvinni őket, mert elkalandozik a figyelmük a gyakorlatokról. A gimnazistákkal már egy kicsit jobb a helyzet, velük végig lehet csinálni egy másfél órás gyakorlást, és van, aki még élvezi is. Az a jele, hogy a végére sikerült valamennyire "jógikus" állapotba hozni őket, hogy nem mocorogják végig a tízperces savászanát, hanem tényleg képesek mozdulatlanul belelazulni.
A történet másik részéről, amire a blog szerzője hivatkozik, hogy a meditáció és a relaxáció módosult tudatállapotot hoz létre, ami egyes gyerekeknél problémás élményeket szabadíthat fel a tudatalattiból, nem tudom kompetensen megítélni, hogy mennyi ebből a valós veszély, és mennyi a riogatás, hiszen a különböző csoportos transzélmények példái, amiket felhoz, mind felnőttek csoportjairól szólnak, és nem gyerekekről. Egy felnőtt terápiás vagy spirituális vagy ezó kurzuson résztvevő csoport dinamikája más egy kicsit, mert ide eleve önként jönnek az emberek, és java részük nagyon sokat vár az adott élménytől, szinte szánt szándékkal szeretnék a felszínre engedni a problémáikat. A gyerekek egy kötelező meditációs gyakorlat alkalmával eleve nem biztos, hogy úgy érzik, hogy problémáik vannak, amiket így szeretnének megoldani, így maga az élmény sem lesz várhatóan annyira mélyreható.
Az viszont való igaz, hogy az ilyen módszerek oktatásának elsajátítására vajmi kevés egy harminc órás gyorstalpaló képzés, tekintve azt, hogy a pedagógusok pszichológiai képzése eleve sok kívánnivalót hagy maga után. Őszintén szólva annak jobban örültem volna, ha sikerül a jógát, dominánsan az ászana-gyakorlást belobbizni az iskolákba, és erre kiképezni a tornatanárokat, ennek szerintem még ők maguk is örültek volna, legalábbis engem nagyon pozitívan és elismeréssel fogadtak a tornatanárok az iskolákban. De talán még ez is bekövetkezik majd, hiszen a jógához mindenkinek joga van! :-)
Legfeljebb mantra-éneklést tanított nekik, mert az a meditáció aktívabb formája, amely jobban leköti a nyugtalan gyerekeket is. A jóga rendszere egyébként életkortól függetlenül úgy kezeli a képzetlen elméjű gyakorlókat, mint a gyerekeket. Először megtanítja őket viselkedni, betartani a társadalmi normákat. Utána jól lefárasztja őket az ászana-gyakorlással, majd amikor már valamennyire urai a testüknek, akkor megtanítja őket a tudatos légzésre. Ez az a pont, ahol a relaxációt, mint pratjáhára-gyakorlatot be lehet vezetni, és ezután jöhet a meditáció, amikor a gyakorló ténylegesen képes és szeretne is elfordulni a külvilágtól, és befelé fordulni.
Ezt pedig szerintem nem érdemes erőltetni, legalábbis nekem az a tapasztalatom, hogy ha valaki egy olyan spirituális vagy önmegvalósítási folyamatba kezd, amelyhez még nincs megfelelőképpen felkészítve, akkor kudarcok és csalódások érhetik, és ezek a negatív tapasztalatok asszociatív módon kötődhetnek az egyébként nagyszerű dologhoz, ami a meditáció vagy a relaxáció.
Nálam körülbelül 17-18 éves koromban jött el a spirituális ébredezés időszaka, és nem hiszem, hogy az átlagembereknél sokkal fiatalabb korban érdemes mindezt erőltetni. Korábban már vitáztunk például a Transzcendentális Meditáció gyakorlóival arról, hogy eleve nem tartom célravezetőnek a meditáció gyakorlásának erőltetését még felnőttkorban is, ha nem építettünk neki biztos alapot a jóga alacsonyabb fokozatainak több évig történő rendszeres gyakorlása által. Van, aki azt mondja, hogy a meditáció önmagában képes elcsendesíteni az elmét, míg szerintem a jama, nijama, ászana és a pránájáma képesek olyan állapotba hozni az elmét, amely alkalmassá teszi a meditációra.
Az iskolás korú gyerekekkel az a tapasztalatom, hogy még egy ashtanga-gyakorlatsoron is nehéz végigvinni őket, mert elkalandozik a figyelmük a gyakorlatokról. A gimnazistákkal már egy kicsit jobb a helyzet, velük végig lehet csinálni egy másfél órás gyakorlást, és van, aki még élvezi is. Az a jele, hogy a végére sikerült valamennyire "jógikus" állapotba hozni őket, hogy nem mocorogják végig a tízperces savászanát, hanem tényleg képesek mozdulatlanul belelazulni.
A történet másik részéről, amire a blog szerzője hivatkozik, hogy a meditáció és a relaxáció módosult tudatállapotot hoz létre, ami egyes gyerekeknél problémás élményeket szabadíthat fel a tudatalattiból, nem tudom kompetensen megítélni, hogy mennyi ebből a valós veszély, és mennyi a riogatás, hiszen a különböző csoportos transzélmények példái, amiket felhoz, mind felnőttek csoportjairól szólnak, és nem gyerekekről. Egy felnőtt terápiás vagy spirituális vagy ezó kurzuson résztvevő csoport dinamikája más egy kicsit, mert ide eleve önként jönnek az emberek, és java részük nagyon sokat vár az adott élménytől, szinte szánt szándékkal szeretnék a felszínre engedni a problémáikat. A gyerekek egy kötelező meditációs gyakorlat alkalmával eleve nem biztos, hogy úgy érzik, hogy problémáik vannak, amiket így szeretnének megoldani, így maga az élmény sem lesz várhatóan annyira mélyreható.
Az viszont való igaz, hogy az ilyen módszerek oktatásának elsajátítására vajmi kevés egy harminc órás gyorstalpaló képzés, tekintve azt, hogy a pedagógusok pszichológiai képzése eleve sok kívánnivalót hagy maga után. Őszintén szólva annak jobban örültem volna, ha sikerül a jógát, dominánsan az ászana-gyakorlást belobbizni az iskolákba, és erre kiképezni a tornatanárokat, ennek szerintem még ők maguk is örültek volna, legalábbis engem nagyon pozitívan és elismeréssel fogadtak a tornatanárok az iskolákban. De talán még ez is bekövetkezik majd, hiszen a jógához mindenkinek joga van! :-)