"3.11. szarvárthataikágratajóh ksajódajau csittaszja szamádhi-parinámah
szarvárthatá– szétszórtság; ékágratajóh– egyhegyűség; ksajódajau– eltűnés és megjelenés; csittaszja– az elmének; szamádhi– transz; parináma– átalakulás
Ha az elme szétszórtságát egyhegyűséggel helyettesítjük, akkor azt az elme szamádhi-átalakulásának (parináma) nevezik.
Patandzsali ismét a parináma kifejezést használja, ezúttal a szamádhi kontextusában. Az elme szamádhi-parinámája azt az állapotot jelzi, ami alkalmassá teszi az elmét a szamádhira. Az a szamádhi, amiről itt szó van, az objektív szamádhi. A tárgy nélküli szamádhi felé történő átalakulás niródha parinámaként volt említve.
Vjásza elmagyarázza, hogy a szétszórtság jellemző az elmére. Végül is hajlamos arra, hogy elkezdjen ragaszkodni a következő megjelenő tárgyhoz. De, folytatja, az egyhegyűség ugyanannak az elmének egy másik jellemzője. Patandzsali ezt később megerősíti a 4.23. szútrában, ahol azt mondja, hogy az elmét bármi megszínezi, ami felé fordul, akár a látó, akár a látott.
A látott sokfélesége miatt, ha az elmét a látott felé irányítjuk, az szétszórtságot eredményez. Ha pedig a látó felé irányítjuk, akkor egyhegyűvé válik, a látó egyféleségének köszönhetően. A minőség megváltozása az elme tulajdonsága, és nem a látóé, amelyik megváltoztathatatlan.
Ha pedig az elme elfordul a látottól a látó felé, alkalmassá válik a szamádhira. Ezt a folyamatot nevezik szamádhi-transzformációnak. Ez az átalakulás elérhető öntudatlanul az idő múlása által, vagy tudatosan, a látottól való elfordulás vagy elkülönülés által. Ha a szabadság keresésének útján újra és újra csalódunk a külső stimulusokban, és megértjük, hogy nem okoznak maradandó boldogságot, idővel elfordulunk tőlük, és megtaláljuk a királyságot önmagunkon belül. Az öntudatlan szamádhi-transzformáció folyamata becslések szerint élőlényenként harminc milliárd inkarnációnyi időt vesz igénybe.
A másik lehetőség az, ha tudatosan elkülönülünk minden tárgytól, amelyhez vonzódunk, ami egy élethosszra rövidíti ezt az időtartamot, egyes források szerint. bizonyos esetekben egy pillanat alatt is bekövetkezhet, de a tradicionális szaktekintélyek elmagyarázzák, hogy az ilyen ritka személyek az előző inkarnációikban fektették bele a munkát.
Az elkülönülés technikája a következőképpen működik: Amikor ülünk és meditálunk, és az elme például a vagyonszerzés felé fordul, azt mondjuk magunknak, hogy a vagyon átmeneti és egy pillanat alatt el lehet veszíteni. Még ha megfontoltak is vagyunk, a világot gazdasági válság sújthatja, vagy az országot, amiben élünk, elpusztíthatja a háború. Ezért nem lenne bölcs dolog a boldogságunkat a vagyon megszerzésétől függővé tenni.
Utána az elme azt javasolhatja, hogy válasszuk az érzéki élvezetet a kutatásunk céljául. erre azt válaszoljuk, hogy a test meg fog öregedni és beteg lesz, és akkor másokat nem fog érdekelni az, hogy érzéki élvezetet keressenek a társaságunkban. Ezért nem bölcs dolog, ha az érzéki élvezet elérhetőségétől tesszük függővé a boldogságunkat.
Utána az elme a barátság és emberi kapcsolatok felé fordulhat, mint lehetséges cél felé. Ezt úgy utasítjuk vissza, hogy rámutatunk – mindenki más átmeneti és meg fog halni, ami miatt magányosak és csalódottak leszünk, hacsak nem mi halunk meg előbb. A kapcsolatok átmenetiek, ezért nem szabad tőlük remélnünk a boldogságot. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ilyen hozzáállás megsemmisítené a kapcsolatainkat, mert szükségünk van rájuk. Ha csak azért érdekel valaki, mert ki tudja szolgálni az igényeinket, az kihasználás, és nem kapcsolat.
Utána az elme javasolhatja, hogy tegyük egészségessé és edzetté a testet, hogy ellenálljon az idő hatásának. Ezt pedig úgy utasítjuk vissza, hogy rámutatunk: bármennyire is törődünk a testünkkel, mégis meg fog halni. Átmeneti. Ha átmeneti dolgoktól várjuk a boldogságot, akkor csalódni fogunk.
Így kell visszautasítani és negálni egyenként az elme ötleteit, mivel mind átmenetiek. Végső soron az elme az egyetlen maradandó támasz felé fordul, vagyis a látó felé. Ez az elme szamádhi-transzformációja.
Amikor ezzel a folyamattal dolgozunk, nem szabad, hogy elbátortalanítsanak a gyakori kudarcok. Vigjánabhiksu szerint „Egyszerre nem lehet teljesen megszüntetni az összes eltérítő hatást, és az egyhegyűséget sem lehet egyszerre elérni, hanem csak fokozatosan, pillanatról pillanatra.”
