Fiatalabb koromban az utcagyerekeket láttam néha, hogy a pulcsijuk ujjába rejtett zacskóból szívogatták a Technokol Rapidot. Bár ezt a ragasztót már valószínűleg ki is vonták a forgalomból, bizonyára most is lehet találni egy-két olyan szerves oldószert, amitől az ember hamar elfelejti, hogy hol van, és mi volt a baja. Ez a kábítószer legolcsóbb és talán félig-meddig legális válfaja, ami viszont köztudottan a legnagyobb sebességgel képes bontani az agysejteket. Persze ki tudja, lehet, hogy vannak olyanok, akiknek nincs is szüksége agysejtekre a boldogsághoz... Végülis a túl sok agysejt, a túlzott intelligencia átoknak is tekinthető, nem csak áldásnak.
Sok olyan embert spirituális keresőt láttam, aki elindult a felébredés útján, és amint félig-meddig magához tért a kómából, hirtelen olyan összefüggésekre jött rá, annyira átlátta, hogy mi mozgatja a világot és hogyan történnek itt a dolgok, hogy egyszerűen megrémült. Persze, ahogy már számos bölcs megmondta, nem azért vagyunk itt, hogy megoldjuk a világ problémáit, a világ előttünk is funkcionált valahogy, utánunk is fog. Hanem azért vagyunk itt, hogy a saját problémáinkkal kezdjünk valamit, és a legrosszabb választás az, ha elmenekülünk előlük.
Az addikció, legyen az konkrét tudatmódosító anyagoktól való függőség, mint a drogok vagy az alkohol, vagy valamilyen életmódbeli, kapcsolatbeli, pszichológiai függőség, vagy akár a legártatlanabbnak tűnő hobbi, a legtöbb esetben azért alakul ki, mert az illető menekülni próbál valamilyen probléma vagy tényező elől az életében, ami bántja, amivel nem tud vagy nem akar mit kezdeni. A problémák megoldása, az élethelyzetünkkel járó felelősségek beteljesítése sok esetben nehéz, embert próbáló feladat, és nem is mindig jár sikerélménnyel. És most nem az észt akarom osztani itt, meg szenteskedni, mert bizonyára nekem is vannak addikcióim, és néha bizony én is inkább azokkal foglalkozom, mintsem hogy egy előttem álló, kínos vagy kellemetlen feladat megoldására koncentrálnék.
Az addikcióval foglalkozó szakemberek azonban általában azt állítják, hogy a függőségben szenvedő személynek új, pozitív célokat kell találnia az életében, olyan dolgokat, amikért megéri küzdeni, erőfeszítést tenni. A függőség egyik legalattomosabb hatása, hogy fokozatosan szétforgácsolja az akaraterőnket, az önbecsülésünket, a szabad választás erejét lila köddé változtatja. Minél lejjebb csavarodik valaki a spirálban, annál kevésbé hisz már benne, hogy egyszer össze tudja szedni magát, és ki tud lábalni a függőségéből, amely teljesen felemészti.
Itt is visszaköszön a gondolat, amit Patandzsali megemlít, hogy a teljes felébredettség állapota a teljes szabadság és függetlenség állapota, amikor nem vagy kényszerítve semmire, és teljes mértékben használni tudod a szabad akaratodat. A tilalmakon, bűntudaton és fenyegetéseken alapuló vallás és spiritualitás véleményem szerint nem visz közelebb ehhez az állapothoz, ehelyett újabb előítéleteket és függőségeket hoz létre.
Sok példát láttam arra is, amikor valaki a spiritualitást és a vallásosságot használta menekvésként a valós élet kihívásai és felelősségei elől. Ha lúzer vagy anyagi értelemben, arra tekinthetsz úgy is, mintha lemondtál volna az anyagi ragaszkodásokról, és felette állnál minden világi dolognak. Csakhogy ez az esetek többségében önbecsapás, mert ha nem hiszel benne, hogy meg tudod valósítani a vágyaidat, és ezért lemondasz róluk, akkor semmit nem fogsz tudni igazán a magadénak érezni, semmiért nem leszel hajlandó komoly áldozatot hozni.
A jóga pontosan arra ösztönöz, hogy az elménk, intellektusunk és pszichénk minden egyes rezdüléséről tudatossá váljunk, és a félelemtől megszabadulva tanuljuk meg tökéletesen használni, irányítani a tudati funkcióinkat. Ez semmi esetben sem jelenti a meditációba menekvést az életünk kihívásai elől. hiszen a karma csomóját ki kell oldani, vagy el kell vágni. Minden egyes nehézséget, amit az életünkben átélünk, saját magunk hoztuk létre, és nem válik meg nem történtté attól, hogy nem veszünk tudomást róla. A karma láncolatát csak folytonos, tudatos munkával tudjuk kikoptatni és felszámolni, és amikor ezek a láncok lehullottak rólunk, akkor tudunk ténylegesen megállapodni az Önvalóban. Ez pedig egy olyan állapot, ami mentes minden menekvéstől és félelemtől, és telve van hittel és bizalommal. Bárcsak ennek a szegény szipus bácsinak az életében is történne egy-két csoda, aminek hatására ráébred arra, hogy van miért élni!
