A védikus szánkhja filozófia szerint tehát az öt elem a következő:
Szanszkrit Magyar Jellemzők
Prithiví Föld Szilárd, nehéz, mozdulatlan, az illatok forrása
Dzsala Víz Nedves, lágy, alkalmazkodó, feloldó, az ízek forrása
Agni Tűz Izzó, forró, fényes, átalakító hatású, a színek forrása
Váju Szél Könnyed, áramló, gyors, a tapintásérzet forrása
Ákása Ég Az űr, a tér, a mindent betöltő üresség, ami helyet ad mindennek,
hang forrása
Látható, hogy mindegyik elemre van egy egy szótagú magyar szó is, és ezek az őselemek alkotják a sámánizmus alapját ugyanúgy, ahogy az indiai vagy akár a taoista világképben, de az egyiptomi és a kabbalisztikus misztikában is jelen vannak. A kínaiak ugyan a szél és az ég helyett a fát és a fémet használják, én személy szerint mindkettőt elsődlegesen a földhöz sorolnám, bár a fa társítható a szélhez, a fém pedig az általa keltett hangon keresztül akár az éterhez. Minden esetre a fenti öt elem világszerte több hagyományban elterjedt.
Nos, nézzük meg, hogy mi is a jelentősége ezeknek az elemeknek az életünkben? A Föld és a víz az alapot adják, az anyagi szinttel való kapcsolatunkat alapozzák meg. Ebben a kontextusban Föld inkább az apát, a férfi energiát képviseli, míg a víz az Anyát, a női energiát. Az apánktól tanuljuk meg az erkölcsi tartást, az értékrendet, a felelősségvállalást, az anyánktól pedig a gondoskodást, szeretetet, részvétet, figyelmet, érzékenységet. A bolygón felszínének hetven százalékát víz borítja, és csak 30% a szárazföld. Így nem szabad túlzottan ragaszkodni a Föld rögei által kínált látszólagos stabilitáshoz és biztonsághoz, hanem meg kell szokni az óceánok örökké változó, apályokkal és dagályokkal tarkított állandóságát is. Az élet és az Igazság a tenger hullámai közé rejtőzik, de ugyanúgy a Föld mélye is rejti. A sámáni kultúrákban az Alvilágot vagy a tenger mélyére, vagy a Föld alá képzelték, és ezeken az elemeken keresztül szállt alá a sámán azt alsóbb világokba, majd tért onnan vissza.
A tűz és a levegő elem a felsőbb világokkal való kapcsolat médiuma. A tűz, a fény, a Nap a tudást, a megvilágosodást, az illúzió sötétségének eloszlatását képviseli. A sámánok és a misztikus jógik és képessé váltak a tűz uralására: belső hőt tudtak fejleszteni, de nem féltek a parázstól vagy az izzó vastól, kövektől sem, sőt, a meleget tisztulásra használták. A levegő az az elem, ami a mozgást, a kapcsolatot, az utazást teszi lehetővé, A sámán a szellők szárnyán suhan varázsparipáján (a dobján), vagy sas, vagy valamilyen madár alakját felöltve emelkedik fel a hetedik mennyországig. Az áldozati tűz és a füst nem csak a sámáni, de a védikus kultúrában is központi szerephez jut a szertartások során.
A levegőt az orrunkon és a szánkon keresztül szívjuk be, és így összekapcsolódunk az univerzumban keringő pránával. A prána (életerő) a levegő és az éter kombinációjából alakul ki, ezért némileg meghatározható a térbeli elhelyezkedése, de mégsincs alávetve olyan korlátoknak, mint maga a levegő elem.
És végül az Ákása, vagy Éter: ezt az elemet vagy dimenziót főleg a meditáció és a transzállapotok közben érhetjük el. Amikor a légzés megáll, és az elménkből kiürülnek a gondolatok, akkor belekerülünk a Végtelen Térbe, az Ürességbe és megtapasztaljuk azt, hogy a Tér és az Idő hétköznapi tudatállapotunkban megélt limitációi csupán látszólagosak. A négy elem minősége a négy évszakot is átjárja: Szél - Tavasz, Tűz - Nyár, Víz - Ősz, Föld - Tél. Az Éter pedig az idő örök körforgásában, az évszakok váltakozásában jelenik meg.
Az öt elem működését megismerve és integrálva azokat a személyiségünkbe, könnyebben túlléphetünk rajtuk. A jógik és a sámánok által kifejlesztett misztikus képességek voltaképpen az öt elem uralásán vagy irányításán alapulnak, ami hétköznapi emberek számára nem annyira hozzáférhető, mint egy transzcendentalista számára.